Központ
2017. október 20. péntek, Vendel
Derült
Ma
Derült
Derült
Holnap
Derült
Eső valószínű
Vasárnap
Eső valószínű

Hússzorosára nőtt a Charlie Hebdo előfizetőinek száma

Központ február 4, 2015 Külföld

A Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap a 12 halálos áldozattal járó januári merénylet óta hússzorosára növelte előfizetői számát, amely immár meghaladja a 200 ezret – közölte az Index szerint kedden Eric Portheault, a lap gazdasági igazgatója.

hebdo

A merénylet előtt alig tízezer előfizetővel rendelkező lap az utóbbi években 60 ezer példányban jelent meg, amiből 30 ezer példány kelt el az újságosoknál. A mostani 200 ezer előfizető mintegy 14 millió eurós bevételt jelent a lapnak, miután az éves előfizetés átlagosan 70 euróba kerül.

Az eladásokból és előfizetésekből befolyó összeget az újság stabilizálására fordítja a szerkesztőség, míg a 2,37 millió eurónyi adományt, felajánlást és a kormánytól kapott gyorssegélyt az áldozatok hozzátartozói kapják meg. Mindent egybevéve az eddig gazdasági nehézségekkel küzdő lap a támadás óta 30 millió eurós bevételre tett szert. A merénylet túlélői által összeállított első szám több mint 7 millió példányban kelt el, amely rekordnak számít a francia sajtó történetében.

A szerkesztőség ellen január 7-én elkövetett merényletben 12-en életüket vesztették, köztük a lap öt vezető karikaturistája, Cabu, Charb, Wolinski, Tignous és Honoré, valamint két újságírója, Bernard Maris és Elsa Cayat. A támadás egyik túlélője, Laurent Léger oknyomozó újságíró hétfői Twitter-bejegyzésében azt közölte, hogy a következő lapszám február 25-én jelenik meg.

Forrás: index.hu

Share Button
Ennyien olvasták: 263

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.