Központ
2017. szeptember 22. péntek, Móric
Eső
Péntek
Eső
Eső
Holnap
Eső
Jórészt felhős
Vasárnap
Jórészt felhős

Japánban már nem érdemes taxizásba fogni, jönnek a robotok

Központ november 3, 2015 Külföld

Kevesebb mint 5 éven belül Tokióban már több ezer autós flotta lehet.

robottaxi
Japán arra is fel akarja használni a 2020-as tokiói olimpiát, hogy megmutassa, továbbra is élen jár a technológiai fejlesztésekben. Ennek részeként a Robot Taxi nevű helyi társaság azt tervezi, hogy az esemény idejére már több ezer autóból álló vezető nélküli flottát üzemeltet a városban (Tokió utcáin jelenleg körülbelül 50 ezer taxi fut).

A Quartz magazinnak a cég azt mondta, jövő márciusban indul a tesztüzem, és nem saját fejlesztésű autókról van szó, hanem hagyományos modellekről, amelyeket képessé tesznek az önálló működésre.
A robot taxikra gazdasági szempontok miatt van elsősorban szükség, mert a japán népesség öregedésével – különösen a gyérebben lakott területeken – egyre nagyobb hiány mutatkozik sofőrökből. Másrészt a sofőr nélküli taxizás a számítások szerint sokkal olcsóbb lesz, mert a hagyományos modellben a taxisofőr bére a járulékokkal együtt a teljes költség 70 százalékát teszi ki.

A megoldandó feladatok közé tartozik az autók navigációs képességének fejlesztése, hogy ne csak autópályán, hanem a városi utcákon is biztonságosan lehessen velük közlekedni, illetve a szükséges engedélyeket is meg kell szerezni a szolgáltatáshoz. Utóbbit segítheti, hogy a japán kormány is elkötelezett az ügy iránt, a miniszterelnök nemrég kiállt a robot taxik 2020-as elterjesztése mellett.

forrás: hvg.hu

Share Button
Ennyien olvasták: 187

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.