Külföld

Kerekesszékes férfi rabolt ki egy bankot New Yorkban

Fényes nappal, kerekesszékben ülve rabolt ki egy bankot New Yorkban a 23 éves Kelvin Dennison. A szürke kapucnis pulóvert viselő férfi Queensben begurult a Santander Bank helyi fiókjába, és közölte a bank egyik dolgozójával, hogy fegyver van nála. „Adja oda az összes pénzt, ami van” – mondta a pénztárosnak. 1212 dolláros zsákmányával sikerült elmenekülnie, egyszerűen eltűnt az utcán.

kelvindennison

Csak két nappal később, a kórházból vitték el a rendőrök. Felvette egy térfigyelő kamera, a hatóságok közzétették a fényképét, és a fotó alapján ismerte fel valaki a kórházban, majd hívta rá a rendőröket.

Amikor a nyomozók kihallgatták, elmondta, hogy korábban megsérült egy lövöldözésben, azért ül kerekesszékben.

A New York Times cikke szerint Dennison csak pár kilométerre lakik a banktól. A rendőrök azt mondták róla: ismert figura a környéken, koldulni szokott, és párszor már le is tartóztatták családon belüli erőszak miatt, egyszer Valentin napon is.

Nem Dennison az első kerekesszékes bűnöző az Egyesült Államokban. A New York Times összeszedett még pár korábbi esetet: 2013-ban egy Matias Moreno-Boza nevű kerekesszékes ember lopott sorozatosan pénztárcákat manhattani éttermekből, bárokból és szállodákból. Bankrablást is követtek el mások is kerekesszékben, 2010-ban például egy halálos beteg férfit ítéltek Kaliforniában 21 évre fegyveres bankrablásért.

Forrás: mti

Share Button

Hozzászólások

hozzászólás

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.