Központ
2017. augusztus 18. péntek, Ilona
Derült
Ma
Derült
Derült
Holnap
Derült
Derült
Vasárnap
Derült

Két különböző apától születtek ikerbabák

Központ május 11, 2015 Külföld

13 ezer születésből mindössze egyszer történik meg az, ami az amerikai anyával megesett a közelmúltban – írja a hir24.hu.

ikrek

Dacára annak, hogy hónapokig váltig állította, hogy aktuális párjától esett teherbe ikreivel, az amerikai asszonyról, akire a helyi sajtó csak T.M.-ként hivatkozik, kiderült, hogy hazudott. A New Jerseyben élő nő nem sokkal a szülés után tört meg, és árulta el barátjának, hogy a gyerekek fogantatása előtt ágyba bújt egy másik férfival. A féltékeny barát azonnal a bírósághoz fordult, és DNS-tesztet kért, hogy kiderüljön, valóban ő-e a gyerekek apja.

A teszt eredménye végül nem csak az apát, de még az anyát is meglepte: kiderült, hogy a két gyerek két különböző apától született. Még a nő orvosát is meglepte a dolog, majd elárulta, annak a valószínűsége, hogy egy nő két különböző férfi gyermekét hordja ki, elképesztően ritka: 13 ezer születésből mindössze egyszer fordul elő hasonló. A szakember hozzátette, orvosilag csak abban az egy esetben lehetséges egy ilyen fogantatás, ha a szóban forgó nő a két férfivel még ugyanazon a héten nemi kapcsolatot létesít.

A New Jersey bíróság végül precedensértékű döntést hozott a furcsa ügyben: úgy határoztak, hogy az apaként megjelölt férfinek, csupán az egyik ikerbaba után kell gyerektartást fizetnie, mivel DNS-teszt bizonyítja, hogy csak az egyiküknek ő az édesapja.

Forrás: hir24

Share Button
Ennyien olvasták: 342

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.