Központ
2017. augusztus 16. szerda, Ábrahám
Zivatar valószínű
Szerda
Zivatar valószínű
Derült
Holnap
Derült
Derült
Péntek
Derült

Kolumbiában már legális a marihuánatermesztés

Központ december 23, 2015 Külföld

A marihuána orvosi célú termesztését és felhasználását legalizáló és szabályozó rendeletet adott ki kedden Juan Manuel Santos kolumbiai elnök. Santos a lépést televíziós nyilatkozatában jelentette be, hangsúlyozva, hogy rendelete „nem ellentétes a kábítószer-ellenes nemzetközi kötelezettségeinkkel és a drogcsempészettel szembeni harccal”.

A rendelet értelmében ettől fogva – a megfelelő hatósági engedély beszerzése esetén – legálisan lehet majd vadkendermagot, kannabisz növényeket és marihuánát birtokolni, amennyiben azt orvosi és tudományos célra használják fel. Kolumbiában egy 1986-os törvény elvben már eddig is lehetővé tette az orvosi célú marihuánatermesztést, de a gyakorlatban a tevékenység a jog szürke zónájába tartozott, mivel mindeddig nem rögzítették az erre vonatkozó pontos szabályokat. Santos kedden úgy fogalmazott, hogy rendelete alapvetően a helyzet tisztázásáról és a szabályozás bevezetéséről szól.

Az országban 2012-ben már dekriminalizálták a marihuána birtoklását és a személyes használatra való termesztését is. Árusítása és nyilvános helyen való fogyasztása ugyanakkor továbbra is bűncselekménynek számít. Az utóbbi időben több latin-amerikai országban változtattak a könnyű drogokkal kapcsolatos törvényeken, így például Uruguayban 2013-ban legalizálták a marihuána használatát, és Chilében és Mexikóban is enyhítették a marihuánára vonatkozó szabályozást. Kolumbiai bűnözői csoportok korábban jelentős mennyiségű marihuánát csempésztek az Egyesült Államokba, mígnem az 1980-as években áttértek a jobban jövedelmező kokaincsempészetre.

Forrás: mti

Share Button
Ennyien olvasták: 163

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.