Központ
2017. augusztus 18. péntek, Ilona
Derült
Péntek
Derült
Derült
Holnap
Derült
Derült
Vasárnap
Derült

Külön szakmát vezetne be Németország a menekülthullám kezelésére

Központ augusztus 12, 2015 Külföld

A német önkormányzatok azt javasolják, hogy legyen egy külön „menekülügyi menedzser” szakma a bevándorlók ügyeinek intézésére.

menekult
Németországnak hosszú távú feladata lesz az évtizedek óta legnagyobb menekülthullám kezelése, ezért minél előbb be kell vezetni egy új szakmát, a „menekültmenedzseri” foglalkozást – sürgeti a német városi és települési önkormányzatok szövetsége (DStGB).

A menekültek ügye „évekig foglalkoztat majd még bennünket” – mondta a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) online kiadásának keddi beszámolója szerint a nagyjából 14 ezer önkormányzatot összefogó szövetség ügyvezetője, Gerd Landsberg, aki szerint a válságkezelésre szorítkozó megközelítés helyett távlatos menekültpolitikára van szükség, és ennek fontos eleme lenne a menekültügyi menedzser pályamodell kialakítása.

Az új szakma vonzó lehet a fiataloknak, akik részt akarnak venni a „befogadás német kultúrájának” formálásában – vélekedett az érdekképviselet vezetője. Hozzátette, hogy a menedzsereknek a jogi jártasság mellett az idegen kultúrák közötti közvetítésre is alkalmasnak kell lenniük. „Ez utóbbi különösen fontos, mert a menekültek különböző csoportjai között konfliktusok vannak” – mondta a DStGB vezetője.

Németországban a menedékkérőket az eljárás első szakaszában a tartományi központi befogadó állomásokon helyezik el, majd ellátásukat átveszik a helyi önkormányzatok, így országszerte nyílnak menedékkérőket ellátó szállások városokban és falvakban. A tavalyi csaknem 200 ezer után az idén július végéig több mint 300 ezer menedékkérő érkezett, és sok embert már csak a hadsereg üres laktanyáiban, lakókonténerekben vagy sátrakban tudnak elhelyezni. „Mi lesz a sátortáborokkal télen? És mit kezdünk azzal a 450 ezer vagy akár 500 ezer emberrel, aki majd jövőre érkezik? Távlatosabb gondolkodásra van szükség” – mondta Gerd Landsberg.

A másik nagy német önkormányzati érdekképviselet, a városi önkormányzatok szövetségének (Deutscher Städtetag) korábbi vezetője is hosszú távra tervező, fenntartható menekültpolitikát sürget. A jelenlegi vita a menekültügyről félrevezető, mert csak a menedékjogi eljárásról és a kérelmezőknek az eljárás végéig tartó elszállásolásáról, ellátásáról szól, ez pedig csak az első 6-7 hónap, „vagyis csupán a jéghegy csúcsa” – mondta a Der Tagesspiegel című lapban kedden megjelent interjúban Ulrich Maly nürnbergi főpolgármester, aki 2013-tól az idén júniusig vezette a szövetséget.

A menedékjogi eljárás révén Németországban maradó menekülteknek „lakásra és munkára lesz szükségük, meg kell tanulniuk németül, a gyerekeiknek pedig óvodába, iskolába kell járniuk” – mutatott rá a szociáldemokrata párt (SPD) politikusa, kiemelve, hogy a menekültek integrációjának, társadalmi beilleszkedésének sikere az eljárás után kezdődő időszakban dől el, ezért a szövetségi kormány nem hagyhatja magára az önkormányzatokat.

Ulry Maly szerint a menekülthullám kezelése sikeres lesz. „Az előző évtizedekben vendégmunkások millióit integráltuk, a mostaninál sokkal több embert” – mondta a politikus. A menekültválság kezeléséről legközelebb várhatóan szeptember 9-én tanácskoznak a legmagasabb szinten, a szövetségi kormány és a tartományi kormányok úgynevezett menekültügyi csúcstalálkozóján.

forrás: MTI

Share Button
Ennyien olvasták: 264

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.