Központ
2017. augusztus 18. péntek, Ilona
Derült
Péntek
Derült
Derült
Holnap
Derült
Derült
Vasárnap
Derült

Legalább 60 újságíró halt meg idén munka közben vagy foglalkozása miatt

Központ december 23, 2014 Külföld

Legalább hatvan újságírót öltek meg munka közben vagy foglalkozása miatt 2014-ben – derült ki az újságírók védelmére alakult nemzetközi bizottság kedden kiadott éves beszámolójából.

ujsagirosziria
Idén “szokatlanul magas” volt a megölt újságírók között a külföldi tudósítók aránya, akik a halálesetek nagyjából negyedét tették ki. Ugyanakkor a médiamunkások döntő többségének élete továbbra is hazájában van leginkább veszélyben – írta jelentésében a New York-i székhelyű szervezet, amely 1992 óta közöl éves összesítéseket.

A legtöbb halottat idén is a szíriai polgárháború követelte: 2014-ben 17 újságíró halt meg itt. Ebben a konfliktusban történt az év két legkegyetlenebb esete is: az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet lefejezte James Foley és Steven Sotloff amerikai újságírókat, és az interneten közzétette a kivégzést bemutató felvételeket. A 2011 óta tartó szíriai konfliktusban a sajtó 79 munkatársa vesztette életét.

Az oroszbarát szakadárok és ukrán kormányerők kelet-ukrajnai konfliktusában 2014-ben öt újságíró halt meg. A kelet-európai országban legutóbb 2001-ben végeztek egy riporterrel.

Nyáron a Gázai övezetben lezajlott palesztin-izraeli összecsapásokban négy riporter és három másik médiamunkás halt meg, Irakban pedig öt újságíró esett erőszak áldozatául. Az idei nyugat-afrikai ebolajárvány miatt a térségbe utazó újságírót és két segítőjét holtan találták egy guineai faluban.

2014-ben kevesebb újságíró vesztette életét, mint tavaly, amikor legalább hetven halálos áldozatot szedett a sajtómunkásokat érintő erőszak. Azonban 1992 óta az utóbbi három év volt a legvéresebb az újságírók számára. A szervezet arról is beszámolt, hogy 18 riporter halálát továbbra is vizsgálják.

A szervezet egy másik jelentéséből az is kiderül, hogy világszerte 220 újságírót börtönöztek be a munkájuk miatt.

Forrás: mti

Share Button
Ennyien olvasták: 273

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.