Központ
2018. február 20. kedd, Aladár, Álmos

Lehet, hogy megölték George Michaelt?

Központ január 7, 2017 Külföld

Kihallgatták George Michael szeretőjét, Fadi Fawazt, miután a rendőrség azt gyanítja, hogy a sztár drogtúladagolás áldozata lett – írja a DailyMail. Miután az első kórbonctani jelentések nem tárták fel pontosan, hogy milyen körülmények között halt meg George Michael, a rendőrség megkezdte a kihallgatását azoknak a személyeknek, akik kapcsolatban állhattak az énekessel a halála előtti hetekben.

Elképzelhető az a verzió is, hogy sztárt drogtúladagolással ölték meg.A kétszeres Grammy-díjas sztárra tavaly december 26-án, reggel találtak rá Oxfordshire-i otthonában, de ekkor már nem tudtak segíteni rajta. 53 éves volt. Fadi Fawazt, aki korábban azt mondta, hogy az ominózus estét autójában töltötte, a rendőrség arról faggatta, hogy párja mivel töltötte élete utolsó napjait és óráit. Fawaz, aki 2009 óta a szeretője az énekesnek, azt mondta, hogy kizártnak tartja az önkezűséget, mivel mindketten nagyon várták a karácsonyt, nagyon sok tervük volt az év utolsó napjaira.A rokonokat, a barátokat és a szomszédokat is felkereste az illetékes hatóság, mielőtt jelentésüket ma megküldték az Oxfordshire-i halottkémnek.

A Thames Valley-i rendőrség szóvivője azt mondta a DailyMail-nek, hogy bevett gyakorlat, hogy jelentést küldenek a halottkémnek, amelyből megvizsgálhatja a haláleset körülményeit. Ugyanakkor tagadta, hogy George Michael halálával kapcsolatban komolyabb nyomozás kezdődött volna. Bár az igaz, hogy vezető nyomozókat vontak be az eljárásba, akik beszéltek lesifotósokkal is, hogy bocsássák a hatóságok rendelkezésére azokat a George Michaelról készített képeket, amelyeken az látszik, ahogy a halála előtt jön-megy a házából.

Forrás: nullahategy.hu

Share Button
Ennyien olvasták: 403

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.