Központ
2017. augusztus 18. péntek, Ilona
Derült
Péntek
Derült
Derült
Holnap
Derült
Derült
Vasárnap
Derült

Magyar cég is érintett a halálos gyógyszerkísérletben

Központ január 19, 2016 Külföld

Magyar cég állította elő annak az Olaszországban készült kísérleti gyógyszernek a hatóanyagát, amitől meghalt egy önkéntes kísérleti alany Franciaországban – legalábbis ezt állítja a kísérletet megrendelő portugál cégcsoport. A magyar beszállító nevét egyelőre nem árulták el.

A Bial nevű vállalatnál azt állítják, hogy a magyar és az olasz cégnek is megvannak az Európai Uniós engedélyei. A magyar céget nem nevezték meg. Marisol Touraine francia egészségügyi miniszter hétfőn egy rádióinterjúban arról beszélt, hogy az eset dacára semmi nem indokolja az összes franciaországi gyógyszerkísérlet leállítását.

A miniszter arról is beszélt, hogy csak négy nappal azután értesült az esetről, hogy az első sérültet kórházba kellett szállítani. A kísérletet végző Biotrial nevű francia cégnél azt mondták, először nem gondolták, hogy a később elhunyt férfi a kísérletek miatt lett rosszul.

A fájdalom- és szorongáscsillapítónak szánt szer klinikai tesztelése során egy ember a múlt héten az agyhalál állapotába került, majd meghalt, és még öten rosszul lettek, de az ő állapotuk azóta javult. Elképzelhető viszont, hogy többen maradandó károsodást is szenvedtek a félresikerült kísérlet miatt.

Franciaországban évente több ezren vesznek részt önkéntesként gyógyszerkísérletekben. Általában nagyon kevés baleset történik. A tragédiába torkollt tesztért, amely egy hétig tartott volna, valamivel több mint ezer eurót, átszámítva háromszázezer forintot fizettek a szervezők.

Forrás: mti

Share Button
Ennyien olvasták: 196

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.