Központ
2018. június 19. kedd, Gyárfás

Még mindig nem tudni, hogy miért zuhant le az orosz utasszállító

Központ november 4, 2015 Külföld

Műszaki hiba áll a légi katasztrófa mögött, amelynek során egy orosz utasszállító repülőgép 224 emberrel a fedélzetén lezuhant a Sínai-félsziget északi részén – írta keddi számában az al-Maszri al-Jóm egyiptomi napilap a fekete dobozokat vizsgáló szakértői csoport egyik tagjára hivatkozva.

repbaleset

“A fekete doboz felfedi az Iszlám Állam hazugságát” című írás szerint mindez kizárja annak a lehetőségét, hogy a dzsihadista szervezet egyiptomi ága lőtte le a szerencsétlenül járt gépet. A meg nem nevezett forrás szerint a gép hátsó részében történt meghibásodás, amely egy repedést okozott a farokrész jobb falában. Az írás szerint mindez kizárja annak a lehetőségét, hogy a dzsihadista szervezet egyiptomi ága lőtte le a szerencsétlenül járt gépet.

A napilap által támogatott forgatókönyv harmonizál a helyi sajtóra általában jellemző állásponttal, amely az orosz gép gyakori meghibásodását kiemelve egyértelműen a műszaki zavar lehetősége felé tereli az egyiptomi diskurzust.

Megfigyelők ezzel kapcsolatban megjegyezték, hogy eddig mind az egyiptomi, mind az orosz fél a saját érdekeinek megfelelő nyilatkozatokat adott. Egyiptom azt reméli: az ország közbiztonságának stabilitását hangsúlyozva elérheti, hogy a gyengélkedő gazdaság számára létfontosságú idegenforgalom visszaálljon a forradalmi évek káosza előtti szintre.

Eközben az Airbus 321-est üzemeltető Kogalymavia (nemzetközi nevén Metrojet) légitársaság vehemensen cáfolja a műszaki meghibásodással kapcsolatos spekulációkat.

Az említett lap már hétfőn jelezte, hogy a tizennyolc éve üzemben lévő légi jármű 2001-ben már szenvedett balesetet. Az akkor éppen Bejrútból érkező gép hátsó része landoláskor a kairói repülőtér betonpályájához csapódott. Az orosz légitársaság tisztségviselői ugyanakkor hangsúlyozták, hogy az akkor keletkezett károkat rendbe hozták.

Forrás: mti

Share Button
Ennyien olvasták: 290

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.