Külföld

Megkezdődött a görög szigetek felé tartó csempészhajók visszafordítása

Törökország az Európai Unióval kötött megállapodásnak megfelelően megkezdte a görög szigetek felé tartó csempészhajók visszafordítását – mondta Hóvári János történész, turkológus a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn.

10537_11446301322

A szakértő szerint a következő fél évben derül ki, hogy hatásosan végzi-e a török parti őrség a munkáját. Véleménye szerint korábban azért nem fékezték meg a migrációs áradatot, mert így akarták befolyásolni az EU-val folytatandó tárgyalásokat.
Hóvári János hozzátette: a görögök sem tettek semmit az embercsempészet megállításáért, a migránsok szállításának felszámolása ezért komoly feladat.
Közlése szerint jelenleg is 3 millió szíriai menekült tartózkodik Törökországban, többségük a szír határ mentén, arra várva, hogy hazatérhessenek.
Akik Európába akarnak továbbmenni, azok közül 72 ezer embert fogad be az unió, nyilván kiválogatják majd a képzetteket – mondta Hóvári János.
Vasárnap lépett életbe a török-EU megállapodás, amelynek értelmében Törökország visszafogadja a területéről Görögországba érkező menekülteket, cserébe pedig 6 milliárd euró hozzájárulást kap az EU-tól a menekültek ellátáshoz, és az EU befogad ugyanannyi szíriai menekültet, ahány a megállapodás életbe lépésétől számítva illegálisan átkel a görög-török uniós külső határon.

forrás:mti

Share Button

Hozzászólások

hozzászólás

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.