Központ
2017. augusztus 20. vasárnap, István
Derült
Ma
Derült
Eső
Holnap
Eső
Derült
Kedd
Derült

Megölt két rendőrt, majd magával is végzett egy férfi New Yorkban

Központ december 21, 2014 Külföld

Halálosan megsebesített két rendőrt, majd magával is végzett egy fegyveres férfi New Yorkban. Három éve ez volt az első eset, hogy az amerikai nagyvárosban golyó végzett rendőrökkel.

nycrendor

A hatóság két emberét a járőrkocsiban ülve lőtték le Brooklynban. A város rendőrfőnök-helyettese szerint felsőtestükön érte őket találat. A fegyveres az utasoldalról nyitott rájuk tüzet, majd egy közeli metróállomás irányába rohant. A férfi aztán fejbe lőtte magát, ő is meghalt – számolt be a történtekről a The New York Times című lap.

A rendőrség később közölte, hogy az elkövető, a 28 éves Ismaaiyl Brinsley a hatóságot szidalmazó bejegyzéseket tett közzé a közösségi hálón. Kiderült, hogy mielőtt a rendőrökre támadt, a férfi meglőtte és súlyosan megsebesítette a barátnőjét Baltimore megyében. Ezt követően ment New Yorkba, ahol ismerősei voltak. A hatóság szerint nincs ok feltételezni, hogy terrorista támadás történt.

Nagy a nyomás a rendőrökön

New York polgármestere, Bill de Blasio az üggyel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: egyértelmű, hogy a két rendőr ellen kivégzésszerű merényletet hajtottak végre.

A New York-i rendőrökre nagy nyomás nehezedett az utóbbi hetekben, miután tüntetések kezdődtek egy nagyesküdtszék arról szóló döntése nyomán, hogy nem emelnek vádat az ellen a rendőr ellen, aki érintett volt egy fegyvertelen fekete bőrű férfi, Eric Garner halálában.

A brooklyni környéket, ahol a két rendőrt lelőtték, többségében feketék lakják. Egy helyi lakos a CNN hírtelevíziónak elmondta, feszült volt a hangulat arrafelé a Garner halála miatti tüntetések kezdete óta. A New York-i nagyesküdtszék döntését megelőzően is voltak tüntetések amiatt, hogy nem emeltek vádat a fergusoni ügyben, a szintén fekete bőrű Michael Brownt lelövő rendőr ellen.

Forrás: mti

Share Button
Ennyien olvasták: 273

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.