Központ
2017. október 23. hétfő, Gyöngyi
Eső
Ma
Eső
Eső
Holnap
Eső
Helyenként felhős
Szerda
Helyenként felhős

Megszólalt Schumacher menedzsere

Központ május 11, 2015 Külföld

„Kis javulások már láthatók” – mondta a hét végén Michael Schumacher állapotáról a többszörös világbajnok menedzsere.

schum

Amióta Michael Schumachert hazaszállították, a család és a Forma-1-es bajnok menedzsere, Sabine Kehm is szigorúan ügyel arra, hogy semmilyen információ ne szivárogjon ki a 46 éves sztársportoló állapotáról.

Múlt héten azonban felröppent a pletyka, hogy Corinna, Schumacher felesége egyebek közt eladta az 50 millió dollárt érő magánrepülőgépet és áruba bocsátotta a francia Alpokban lévő családi nyaralót is, mivel állítólag azt mondta, azokra már úgysem lesz már rá szükségük.

Most, mintegy válaszul a híresztelésekre, Sabine Kehm megjelent a hétvégi Brazil Nagydíjon Barcelonában, és több hónapnyi hallgatás után néhány kurta szóban nyilatkozott Schumacher egészségi állapotáról. “Kis javulások már láthatók, de hosszú még az út, ami előttünk áll – idézte a menedzsert a Sky Italia.

A családon egyébként rendkívül nagy a nyomás, hiszen a lesifotósok állandóan ott köröznek a Genfi-tó körül, hátha sikerül lencsevégre kapniuk a lábadozó sportolót.

Forrás: vezess.hu

Share Button
Ennyien olvasták: 563

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.