Központ
2017. november 18. szombat, Jenő
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Helyenként felhős
Hétfő
Helyenként felhős
Havazás
Kedd
Havazás

Meztelenül pózol a választási plakáton egy baszk polgármester-jelölt

Pál Piroska március 11, 2015 Külföld

Meztelenül szerepel a választási plakáton a baszkföldi Portugalete város egyik polgármester-jelöltje, Yolanda Couceiro Morín, így közvetítve legfőbb választási üzenetét, az átláthatóságot – írta a spanyol sajtó kedden, közölve a transzparensről készült fotót is.

baszk

A sokat sejtető plakáton annyi látszik a 45 éves jelölt testéből, mintha bikinit viselne. Mellét egy felirat takarja: “A politikusok hagynak minket csupaszon”.

A 20 minutos című újságnak Yolanda Couceiro Morín azt nyilatkozta: sokkolni akarta az embereket, hogy eljusson a tudatukig a mondanivaló, amely a korrupicó elleni küzdelem. Mint mondta, minden politikai érában voltak korrupcióval vádolt politikusok és általános volt a fosztogatás. A Párt a Szabadságért-Tiszta Kezek (PxL), amelynek jelöltjeként indul, a hagyományos politikai “kasztokkal” szemben kíván alternatívát nyújtani – hangsúlyozta. Beszélt arról, hogy José María Ruíz pártelnök, mint a Tiszta kezek nevű (szélsőjobboldali) szervezet tagja, szerepet játszott abban, hogy vizsgálat indult a volt katalán elnök Jordi Pujol és Krisztina spanyol hercegnő ellen.

A pártnak Baszkföldön Yolanda Couceiro Morín az egyetlen jelöltje, a május végi helyhatósági választásokon összesen 100 helyen indulnak.

Nem először fordult elő Spanyolországban, hogy egy politikus ahelyett, hogy kosztümöt vagy öltönyt viselne, a “meztelen valósággal” áll a választók elé. 2006-ban, a 26 éves Albert Rivera pózolt pucéran a Cuidadanos nevű, akkor még csak katalán párt válastási plakátjain. Azóta átléptek az országos politikába, a pártelnök az idei plakátokon már hagyományos politikusi külsővel, zakóban, nyakkendőben látható.

A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint a magát centrum pártként meghatározó Ciudadanos a negyedik helyen jutna a parlamentbe, ha most tartanák a választásokat, és csaknem annyi képviselői helyet szerezne mint a szocialista párt.

Forrás: mti

Share Button
Ennyien olvasták: 232

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.