Központ
2017. augusztus 21. hétfő, Sámuel, Hajna
Eső
Ma
Eső
Derült
Holnap
Derült
Helyenként felhős
Szerda
Helyenként felhős

Ókori szíriai UNESCO-templomot robbantott fel az IÁ

Központ augusztus 31, 2015 Külföld

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet vasárnap újabb templomot rongált meg súlyosan az UNESCO világörökségi listáján szereplő ókori szíriai romvárosban, Palmürában.

palmura

A szélsőségesek a robbantással részben lerombolták a vihar és a megtermékenyítő eső föníciai istenének szentelt Bél templomot – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja helyi forrásokra hivatkozva. Az újabb vandalizmust alig néhány nappal azután követték el, hogy a terrorszervezet fényképeket tett közzé egy másik palmürai nevezetesség, a római kori Baál-Samin templom elpusztításáról. E fényképek azt mutatják, ahogy a terroristák robbanószerkezeteket helyeznek el, a detonáció után óriási szürke füstfelhő emelkedik a templom felett, majd a törmelék látszik. A fotókon „A pogány Baál-Samin templom teljes megsemmisítése” felirat olvasható.

Az UNESCO világörökségi listáján szereplő Palmüra a világ legismertebb történelmi helyszínei közé tartozik. Az IÁ fegyveresei májusban foglalták el. Szíriai tisztségviselők elővigyázatosságból még a város elfoglalását megelőzően több száz ókori szobrot rejtettek el biztonságos helyen. Az IÁ terroristái a minap lefejezték Palmürában Szíria egyik legkiválóbb archeológusát, a 81 éves Háled Aszaádot, mert nem akarta elárulni, hova rejtették a kincseket. A tudós több mint ötven évig vezette az ottani régészeti munkálatokat.

Forrás: mti

Share Button
Ennyien olvasták: 226

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.