Több mint 11 ezer, elsősorban Romániából érkezett romát küldtek el a hatóságok tavaly Franciaországban az erővel felszámolt illegális cigánytelepekről – derül ki két civil szervezet kedden nyilvánosságra hozott jelentéséből.
Az Emberi Jogok Ligája és az Európai Roma Jogok Központja egyben elítélte „a méltatlan, az embertelen és romló” franciaországi romapolitikát.
„A 2015-ös év folyamán 11 125 embert küldtek el erővel a hatóságok 111 telephelyről” – olvasható az éves jelentésben.
Közülük 410 embernek tűzeset miatt kellett elhagynia öt telepet – hívták fel a figyelmet a szervezetek a lehető legmegbízhatóbb források (sajtócikkek, közlemények, a civil szervezetek által begyűjtött közvetlen tanúvallomások) alapján készült jelentésükben. Tavaly a cigánytelepek lakóinak hatvan százalékát küldték el erővel, az emberek felét a nyári hónapokban lakoltatták ki.
Jóllehet az előző évekhez képest a tendencia csökken – 2014-ben ugyanis 13 500 embert küldtek el, 2013-ban pedig 19 ezret -, a szervezetek elsősorban azért aggódnak, mert a hatóságok gyakorlatilag semmilyen elhelyezési megoldást nem biztosítanak a telepekről elküldött embereknek.
„Ez a kilakoltatási politika méltatlan, hiszen csak súlyosbítja ezeknek az embereknek a bizonytalan helyzetét” – hangsúlyozzák a szervezetek.
A kormány körlevélben kérte a helyi prefektúrákat, hogy a kilakoltatások előtt mérjék fel a táborban élők társadalmi helyzetét és támogassák őket a kilakoltatásokat követően, ez azonban a szervezetek szerint a legtöbb esetben nem történik meg.
Franciaországban mintegy 20 ezer kelet-európai, elsősorban Romániából és Bulgáriából érkezett roma él, a legtöbb esetben bizonytalan körülmények között, illegálisan kialakított bádogvárosokban, amelyek erőltetett felszámolását a emberi jogi szervezetek rendszeresen elítélik.
„A nemzetközi szerződések két fő szerve, a Bizottság a Faji Megkülönböztetés Megszüntetéséért és az Emberi Jogi Bizottság ebben az évben már korábban felkérték Franciaországot, hogy hagyjon fel az ilyen, erőltetett kilakoltatásokkal, alternatív szálláshely biztosítása nélkül. Csatlakozom hozzájuk, és arra kérem Franciaországot, hogy a büntető és romboló politikát valódi, átfogó politikával váltsa fel” – írta az ENSZ emberi jogi főbiztosa.
Az Emberi Jogok Ligája és az Európai Roma Jogok Központja most „a szisztematikus kilakoltatások felfüggesztését, a bádogvárosok biztonságossá tételét és rendbetételét, valamint a családok integrálásának megfelelő megoldását” kéri minden kilakoltatás előtt, valamennyi család számára, az egész országban.
Forrás: mti