Központ
2017. szeptember 22. péntek, Móric
Eső
Péntek
Eső
Eső
Holnap
Eső
Jórészt felhős
Vasárnap
Jórészt felhős

Terrorista keveredett a menekültek közé Németországban

Központ szeptember 21, 2015 Külföld

Németországban nyomozás kezdődött egy szíriai menedékkérő ellen, mert felmerült, hogy harcolhatott az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet oldalán – írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.

A szíriai férfi néhány hete arról beszélt lakótársainak egy Brandenburg tartományi befogadóállomáson, hogy az IÁ tagjaként részt vett fegyveres összecsapásokban. A lakótársak által titokban, mobiltelefonnal rögzített kijelentései szerint embert is ölt.

A nyomozást a felvétel alapján indította el a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) az ország belső és külső biztonságát különösen érintő ügyekben illetékes szövetségi ügyészség megbízásából – írta a Welt am Sonntag.

Nincs jele a terroristák szervezett bejuttatásának

A lap biztonsági forrásokból úgy tudja, továbbra sincs arra utaló jel, hogy szervezetten terroristákat próbálnának bejuttatni Németországba a menedékkérők között. A hatóságok az utóbbi hónapokban számos értesülésnek utánajártak, de nem rögzítettek ilyesmire utaló tényt.

Egyebek között vizsgálat alá vették az állítólagos szíriai és iraki terroristákat bemutató fényképalbumokat, amelyek a közösségi médiában tűntek fel. Megállapították, hogy hamisított, emberek lejáratására szolgáló felvételekről, illetve olyan képekről van szó, amelyekhez téves információkat fűztek terjesztőik.

Az IÁ “helyben”, a közel-keleti térségben igyekszik felépíteni államát, Németországban pedig “van elég híve, akik merényleteket követhetnek el”, úgyhogy ebből a célból nem muszáj embereket becsempészni az országba – fogalmazott a lap egyik forrása.

Forrás: mti

Share Button
Ennyien olvasták: 176

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.