Házasságszédelgés és csalás vádjával eljárást indítottak Iránban egy húszéves nő ellen, aki az elmúlt két évben legalább tízszer vált el, és vette fel az iráni törvények szerint a házasság felbontásakor esedékes járandóságát – számolt be róla vasárnap az Irán című napilap.
Az újság közölte, a nő különféle összejöveteleken találkozott jó családból származó ifjakkal, és néhány találkozás után házasságot követelt. Az esküvő estéjén azonban megtagadta, hogy férjéhez költözzön, és követelte egy részét annak a hozománynak, amelyet hagyományosan aranyban fizet meg a jövendőbeli férj.
Iránban nagyon elterjedt a hozomány gyakorlata. A menyasszony családja gyakran nagy összegeket – aranyban vagy készpénzben – követel az ifjú férjtől, és az asszony bármikor kérheti a hozomány kifizetését.
Az iszlám köztársaságnak az 1979-es iszlám forradalom óta érvényben lévő törvényei szerint ugyanakkor ha a házastársak nem hálják el a házasságot, a feleség követelheti a felek között létrejött házasságszerződésben lefektetett, a férfi által megjelölt hozomány összegének a felét.
Az újság értesülései szerint a fiatal házasságszédelgő minden váláskor mintegy 30 ezer dollár (8,4 millió forint) értékű aranyrudat kapott.
Emellett abban az esetben, ha a házasságot a felet nem hálják el, a törvény azt is engedélyezi az asszony számára, hogy férje nevét kitöröljék a nő adatait dokumentáló hivatalos nyilvántartási lapról. Végül gyakori látogatásai miatt az anyakönyvi hivatal munkatársai figyeltek fel a fiatal nőre, és ők értesítették az iráni ügyészséget az esetről. A tanúként meghallgatott tíz férj mindegyike egybehangzóan ugyanazt a történetet adta elő az ügyészségnek.
A húszéves nő ugyanakkor tagadta, hogy bármi törvénybe ütközőt elkövetett volna.
Iránban az elmúlt években egyre több a válás. Az iráni év kezdete, vagyis 2014. március 20. óta az előző évhez képest 22 százalékkal több válásról számoltak be az iszlám köztársaság hatóságai. A házasságok felbontása leginkább a nagyvárosokban, például Teheránban jellemző, ahol átlagosan három házasságból egy végződik válással.
forrás: MTI