Központ
2017. augusztus 17. csütörtök, Jácint
Derült
Holnap
Derült
Derült
Szombat
Derült
Helyenként felhős
Vasárnap
Helyenként felhős

Visszatért a kiűzöttnek hitt ebola

Központ szeptember 15, 2015 Külföld

Augusztus közepén már azt ünnepelték Sierra Leonéban, hogy az utolsó ebolás beteget is kiengedték a kórházból, most viszont ismét áldozatot szedett a vírus: meghalt egy 16 éves lány.

ebolaapolo

A szomszédok elmondása szerint a fiatal lány, aki Sierra Leone északi részén, Bombali körzetben élt, múlt kedden mutatta a fertőzés első tüneteit, de csak szombaton került kórházba, ahol egy nappal később meghalt. Két hete egy 67 éves nő halálát okozta a vírus a szomszédos Kambia körzetben, de egy egészségügyi forrás szerint a két eset között nem volt összefüggés. A lány szüleit, osztálytársait és tanárát karantén alá helyezték – jelentették hétfőn a nyugat-afrikai ország egészségügyi hatóságai.

Sierra Leone így továbbra sem számít ebolamentes övezetnek, holott augusztus közepén már azt ünnepelték az országban, hogy az utolsó ebolás beteget is kiengedték a kórházból. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ugyanakkor csak 42 nappal a legutolsó eset után vonja vissza a járványra vonatkozó figyelmeztetést, ez az időtartam a vírus lappangási idejének duplája.

A WHO adatai szerint a nyugat-afrikai ebolajárvány kezdete, 2013 decembere óta mintegy 28 ezer embert fertőzött meg a vírus, és mintegy 11 300 ember halt bele a betegségbe. Szinte az összes eset Guineában, Sierra Leonéban és Libériában történt, és eddig csak az utóbbi országot nyilvánították ebolamentessé.

Forrás: mti

Share Button
Ennyien olvasták: 149

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.