MONDOM A MAGUNKÉT
Az elmúlt hétvége híre, miszerint a liberálisok úgy döntöttek: Dorin Florea lesz a PNL polgármesterjelöltje Marosvásárhelyen. A döntés az előzmények ismeretében némileg meglepetésként hathatott. Merthogy a párt múlt év végén – nyilván a korrupcióellenes országos küzdelem hevületében – elfogadott kritériumai szerint nem indulhatna a 2016-os önkormányzati megmérettetésen a liberálisok színeiben az a politikus, aki ellen korrupció gyanúja miatt bűnvádi eljárás indult, illetve aki Ellen szándékosan elkövetett bűncselekmények miatt vádat emeltek.
Aztán a hétfőn nyilvánosságra hozott jelöltlistáról már hiányzott a negyedik mandátumát taposó polgármester neve. Igaz, a Marosvásárhelyen indítandó jelöltet sem nevezték még meg. Ami azt jelenti: a kérdés továbbra is nyitott. A romániai viszonyok, a politikai és közélet ismeretében állítható: ha Florea – pártja vagy saját szándéka által vezérelve – úgy dönt, hogy mégis elindul, akkor – minden belső szabályozás dacára – simán megtalálja a módját annak, hogy miként tegye.
Egyébként is az ellene és feltételezett bűntársai ellen indított eljárás – mint ismeretes, az ügyészség hivatali visszaéléssel vádolja, amiért törvénytelenül utalt át közpénzt a helyi futballcsapatnak – kiváló alkalmat biztosít arra, hogy mártírként tüntessék fel a polgármestert. A helyi sportszeretők, szurkolók jelentős hányada egyébként is az ASA elleni, bukaresti fociberkekből sugalmazott támadásként értelmezi a DNA fellépését. Meggyőződésük szerintük az egész korrupcióellenes színjáték egyetlen célt szolgálhatott: bizonyos bukaresti körök ily módon próbálták megakadályozni a vásárhelyi csapatot, hogy a bajnoki címért folyó tavalyi versenyben megelőzze a Steauát. Ilyen körülmények között nem támogatni a bajnokesélyes helyi gárdát bizony bűn lett volna. Ha nem teszik meg – Florea és az önkormányzati képviselőtestület –, joggal fordították volna a városvezetés, azaz önmaguk ellen a fociszurkolókat.
Nem érthetünk egyet ama véleménnyel sem, hogy a jelenlegi polgármester függetlenként indulása vagy távolmaradása esetén növekedtek volna a magyar jelölt esélyei az idei helyhatósági választásokon. Ismerjük be: ha Florea indul – teljesen mindegy, hogy pártszínekben vagy függetlenként –, más jelöltnek, legalábbis a jelenlegi erőviszonyok mellett, nem sok babér teremhet. Különösen egy olyan polgármester-jelöltnek nem, aki minden látszat ellenére sem élvezi a teljes magyar lakosság feltétlen bizalmát.