Elmondanám, hogyan képzelem el a jövő évi helyhatósági választások előkészítését, a jelöltállítást. Persze, ha megkérdeznének. Aminek, ugye, elég csekély a valószínűsége.
Abból indulnék ki, hogy Marosvásárhely – különösen az 1990-es márciusi események óta – rendkívüli fontossággal, szimbolikus jelentőséggel bír az egész erdélyi magyar nemzeti közösség számára. A magyar jogkövetelések szempontjából „frontváros”. Nem utolsó sorban azért, mert az ezredfordulóig az egyetlen magyar többségű erdélyi nagyváros volt, s ma is itt él a legnagyobb számú magyar közösség. Ha pedig így van – ebben a diskurzus szintjén azonosak a vélemények –, akkor megérdemli a kiemelt figyelmet mind a politikum, mind a civil szféra részéről.
Az sem mellékes, hogy egy sikeres választási szereplés igencsak jótékony hatással lehetne a vásárhelyi magyar közösség megtépázott önbizalmára, mi több, feldobná az egész erdélyi magyarságot, lendületet adna akár az autonómiaküzdelemnek is.
Kezdeném azzal, hogy alaposan elemezném a választási esélyeket, s a nyilvánosság elé tárnám, mi az, ami objektív körülmények között elvárható, ami jó eredmények tekinthető. Ezt pedig a lehető legszélesebb körben ismertetném, már csak az utólagos félreértések, félreértelmezések, vádaskodások elkerülése végett is. Merthogy túlzott elvárásokat támasztani felelőtlenség lenne, nem teljesítésük esetén csak szaporítanánk a kudarcélmények számát.
Ha megkérdeznének, azt mondanám: igen, Vásárhelyen közös polgármesterjelöltet és közös képviselői jelöltlistát kell állítani. (A jelöltek kiválasztására, rangsorolására pedig az egyetlen kézenfekvő megoldásnak az előválasztás tűnik.)
Ez egyértelmű, hiszen azonos számú magyar szavazatszám esetén az egyetlen listára leadottak több mandátumot eredményezhetnek, mint a két vagy több lista között megoszlók. Ez elegendő érvként szól az esetleges független képviselőjelöltek indulása ellen is.
Megítélésem szerint a közös polgármesterjelöltre, s a városi jelöltlistára leadott voksoknak arányaikban el kell érniük a város magyar lakosságának a százalékos arányait. Ezt lehetne minimális elvárásként megfogalmazni, s előbb-utóbb általánosan alkalmazni. Legalábbis ott, ahol közös jelölteket, jelöltlistákat állítanak. S ez lehetne az a zsinórmérték, amelyhez viszonyítva objektív módon meg lehetne ítélni a választási szereplést.
Marad a kérdés: egyáltalán megvalósítható-e az általam vázolt elképzelés? Elsőként talán Marosvásárhelyen kellene megpróbálkozni vele, s utána kiterjeszteni… Igaz, ehhez valamivel több kellene, mint amennyire az érintett felek jelenleg képesnek tűnnek.
Hát így képzelném el én a választások előkészítését, a jelöltállítás folyamatát. Ha egyáltalán bárki is kíváncsi lenne a véleményemre. Aminek, ugye, elég csekély a valószínűsége.
