Központ
2017. augusztus 22. kedd, Menyhért, Mirjam
Eső
Kedd
Eső
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Derült
Csütörtök
Derült

Ideje a rombolásnak

Szentgyörgyi László április 10, 2015 Mondom a magunkét

lacikicsiMondom a magunkét

Az utóbbi években Románia rohamléptekkel közelít a kétpólusú politikai rendszer megvalósítása felé. Az elmúlt év végén bekövetkezett pártfúzió, a liberál-demokraták (PDL) beolvadása a liberális pártba (PNL) is ebbe az irányba mutat. Hogy mindez összefügg-e, s ha igen, mennyiben Románia jelenlegi külpolitikai irányultságával, azzal, hogy az ország feltétel nélküli kiszolgálójává vált az USA által meghatározott euroatlanti érdekeknek, azt ki-ki maga eldöntheti.

Az utóbbi másfél-két évtized történéseit felidézve kimondható, hogy az USA rendszerint a demokráciadeficitre, illetve a korrupció elleni fellépés szükségességére való hivatkozással folyamodott a többé-kevésbé nyílt diplomáciai és katonai beavatkozáshoz, jó, fogalmazzak enyhébben: politikai nyomásgyakorláshoz az európai és a közel-keleti térségekben. Hogy milyen eredménnyel, az leginkább az Iszlám Állam nevű szörnyszülött, de a szétesés szélére sodródott/sodort Ukrajna esetében jól látható.

Talán nem tévedek, ha azt állítom: a jelenleg Romániában folyó, elszántnak tűnő, de főleg látványos korrupcióellenes harc sem idegen az amerikai befolyástól, az euroatlanti elvárásoktól. Hogy mire megy ki az egész, milyen lehetséges kifutása lehet az egésznek, azt egyelőre nem tudni. Emlékeztetnék azonban: az USA-nak elsősorban érdekei vannak, nem barátai. Erről a jelek szerint éppen azok feledkeznek meg, akik a NATO védőbástyáinak hamis biztonságából szamárfület intenek a külvilágnak.

Hogy a jelenlegi román politikai osztály – beleértve az erdélyi magyart is – alkalmatlan a feladatára, hogy többnyire bűnszövetkezetként működik, ebből következően lecserélésre szorul, az mindenki, még maguk a politikusok előtt is nyilvánvaló. Jelenleg, úgy tűnik, a korrupcióellenes ügynökség (DNA) végzi a piszkos munkát, amolyan szökőárként zúg keresztül a román politikai prérin, s ragad magával mindenkit, aki útjába kerül.

Olyanokat is, akik végül, legalábbis a jogerős ítélet szerint esetleg ártatlannak bizonyulhatnak. Ez azonban a lényeget tekintve nem sokat számít. Merthogy erkölcsi értelemben „cinkosok közt bűnös, aki néma”.

Mielőtt bárki is azt követelné, foglaljuk aranyba a DNA nevét, ne feledjük, az említett ügynökség ugyan képes lehet szétverni egy bűnszövetkezetet, esetünkben a román politikai osztályt, de többre nem. Természetéből eredően képtelen erre, merthogy nem erre találták ki. A DNA ügyködésének következményeként ma úgy fest, hogy a román törvényhozás tagjait semmi sem érdekli, csupán a saját túlélése. Mit túlélése, szerintem már azzal is kiegyeznének sokan, ha elkerülhetnék az előzetest.

Ahhoz viszont, hogy némi esély mutatkozzék egy új politikai osztály kiépítésére, ahhoz arra lenne a legnagyobb szükség, amit elsősorban a DNA vert szét: a politikai pártok tagjainak, a politikusoknak legkevesebb egymás iránti szolidaritására. Amit – ebben egyezzünk meg – könnyebb szétverni, mint kiépíteni…

Mindennek elrendelt ideje van. Ez idő szerint a rombolásnak van itt az ideje, de az építkezésé is eljön bizonyára.

Share Button
Ennyien olvasták: 370

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.