Központ
2017. november 23. csütörtök, Kelemen, Klementina
Helyenként felhős
Ma
Helyenként felhős
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Helyenként felhős
Szombat
Helyenként felhős

Kabaré

Szentgyörgyi László április 21, 2016 Mondom a magunkét

MONDOM A MAGUNKÉT

Mondjon bárki bármit: megvan az RMDSZ vásárhelyi önkormányzati képviselő-jelöltlistája. Sőt, hogy kétségeink ne legyenek, mindjárt három változatban tárták elénk. Hogy melyik az érvényes, nos, az egyelőre nem tudható. Merthogy számos – legalább három! – változatot ismerhettünk meg az elmúlt hét végén. Ez egy kicsit soknak tűnik. Ezek szerint lehet válogatni? Mert nekem például egyik változat sem nyerte el a tetszésemet. Sőt. Azt hittem vicc! Remélem, a lista összeállítói sem gondolták komolyan. Vagy mégis? Egyáltalán gondolkodtak-e, mert ahogy követni próbálom az eseményeket, nehezen hihető.

Vegyük például a Portik második helyét. Vita nem fér hozzá: kiérdemelte. Nemcsak a másodikat, hanem akár az elsőt is, hisz senki többet nem tett azért, hogy ne legyen, aki veszélyeztethesse az RMDSZ esélyeit, mint ő maga. Ja, hogy ezt RMDSZ-tagként illett volna megtennie, s nem a vetélytárs párt megyei elnökeként? Mit mondjak: az „összefogás” komoly áldozatokat követel… S csak „forgatagos” erőfeszítések árán érhető el. Előbb-utóbb letisztul ebből is valami: Portiknak például valamiféle szinekúra, amihez az RMDSZ segítheti.

Aztán ott van az RMDSZ-en belüli személyi torzsalkodások – politikai érdekek érvényesítésének folyamata? – látványa. Ami igencsak közelít ahhoz, amit ízlésficamos kabarénak szokás nevezni. Mert az hétszentség, hogy a kabaré ilyen szintre csak ritkán süllyedt. Dehát politikusainktól nem követelhető meg, hogy ismerjék a műfajt. Igaz, ha már gyakorolják, nem ártana – sem nekik, sem nekünk, akik elviseljük akcióik következményeit – egy ilyen jellegű képzésen való részvételt tőlük megkövetelni.

Módfelett érdekes – s kabaréilag sem érdektelen – a Brassai-Peti-Vass-trió ténykedése is. Most úgy tűnik, Brassai áll vesztésre – legalábbis az itt a Portik, hol a Portik-féle játék után ő a hunyó, az ő lemondását követelik, mármint Peti és Vass. Csakhogy, ha emlékezetünk nem csal, volt eset, amikor ők ketten – Vass és Peti – álltak egymással hadban. Az ellenségem ellensége barátom e heti fejezete szerint most ez a helyzet, jövő héten – az eddigiek alapján ítélve – valószínűleg más lesz. Hogy végül ki lesz a nyertes, szerintem teljesen mellékes. Merthogy a vásárhelyi közhangulatból ítélve a Brassai-Peti-Vass Bermuda-háromszögben éppen a legfontosabb: a vásárhelyiek érdeke vész szem elől.

Ez idő szerint, úgy tűnik, ennyire képes a pártpolitika. Marosvásárhely, a helyiek mintha senkit sem érdekelnének…

Share Button
Ennyien olvasták: 421

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.