Központ
2017. augusztus 22. kedd, Menyhért, Mirjam
Derült
Ma
Derült
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Derült
Csütörtök
Derült

Két pogány közt

Szentgyörgyi László augusztus 27, 2015 Mondom a magunkét

lacikicsiMondom a magunkét

A keddi tanácsülésen a városi önkormányzati képviselőtestület úgy döntött, hogy szobrot állít Bethlen Gábornak. Az eseményre abból az alkalomból kerülne sor, hogy jövőre lesz négyszáz esztendeje annak, hogy a „nagyságos fejedelem” szabad királyi városi rangra emelte és új nevet adott az egykori Székelyvásárhelynek. Eddig minden szép és jó, akár mindennel mek is lehetnénk elégedfe, leszámítva azt, hogy mely román nemzeti hőssel párban kerülne Bethlen szobra felállításra. Dehát elégedjünk meg, hogy újfent rögzítjük: igencsak jellemző egy nemzeti vagy akár helyi közösség lelki, szellemi, erkölcsi állapotára az, hogy kinek, mely történelmi eseménynek állít emléket. Másrészt pedig nekünk, vásárhelyi magyaroknak sem lenne mindegy, sőt, remélem, határozottan vissza is utasítanánk, ha netán a román fél mondaná meg, kinek állítsunk emléket, vagy pláne kinek ne. Arról nem is szólva, hogy a demokrácia alapelveivel sem lenne összeegyeztethető a kérdés ilyetén kezelése.

Még mielőtt önfeledt örvendezésbe, ünneplésbe hajszolnánk magunkat, azért figyelmeztetnék valamire. Jó hír, hogy megszavazták a Bethlen-szobor felállítását, de kérdem én: mi a garancia arra, hogy a tanácsi határozatból valóban szobor is lesz egyszer? Merthogy az előzmények nem jogosítanak fel túl nagy bizakodásra. Hasonló, a vásárhelyi magyar lakosság által annak idején örömmel fogadott határozatok már születtek, de nem bizonyultak többnek, hamis ígéreteknél, magyarán: parasztvakításnál. Tehát ajánlatos ennek megfelelően, a kellő bizalmatlansággal fogadni a hasonló ígéreteket. Legalábbis addig, amíg a korábbiakat – a Kossuth Lajos utca nevének visszaállítása, a Bodor Péter-féle zenélő kút másának felépítése, a Sütő-szobor – valóra nem váltják. Ha emlékezetem nem csal, mindenikre vonatkozóan tanácsi határozat született.

Jövőben helyhatósági választásokat tartanak. Nem ártana, ha választottjaink, különböző szintű döntéshozó testületekben képünket viselőink végre elgondolkodnának azon, egyszer talán a választópolgár is annak fényében dönt majd, hogy rendre palira vették, teljesítetlen ígéretekkel halmozták el, s mindezt figyelembe véve nyomja (vagy nem nyomja) pecsétjét a választási űrlapokra. Ez is egy szempont. S nem is utolsó.

Share Button
Ennyien olvasták: 537

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.