Központ
2017. december 12. kedd, Gabriella
Derült
Kedd
Derült
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Borús
Csütörtök
Borús

„Mi a kórház?!”

Szentgyörgyi László június 12, 2015 Mondom a magunkét

lacikicsiMondom a magunkét  

A hozzám hasonlók csak akkor kerülnek kapcsolatba az egészségüggyel, ha maguk vagy hozzátartozóik kórházi ellátásra szorulnak. Ebből következően csak személyes, közvetlen tapasztalataink alapján van – ha egyáltalán van – véleményünk az ottani viszonyokról. A terület iránti érdeklődésünk többnyire korunk előrehaladtával és betegségeink elszaporodásával egyenes arányban élénkül. Ha egy-egy kirívóan visszás, elítélendő esetről hallunk, akkor aztán – mert sejtjük, tudjuk: előbb-utóbb magunk is hasonló helyzetbe juthatunk – megvan a véleményünk. Ápolóról, orvosról, amúgy az egész egészségügyről, beleértve a szaktárca fejét. Feltéve, ha tudjuk, ha egyáltalán érdekel, éppen ki koptatja a miniszteri bársonyszéket.

Ebben a sarkaiból kifordult világban vagyunk még néhányan, akik tudjuk, valljuk, nem minden a gazdaság. Egy társadalom civilizációs fokának legfőbb mutatója: hogyan kezeli a három, ebből a szempontból alapvető fontosságú területet, mint az egészségügy, a tanügy és a kultúra. A jólét – beleértve a boldogságot – nem kizárólag anyagi vetületű. Sőt. Lelki, szellemi, erkölcsi komfortérzetünk legfőbb meghatározói nem anyagi jellegűek. Egy jól működő, szolidáris társadalom alapja a család. A család meg a családtagokból áll, akiknek egyénenként is „jól kell működniük”, azaz lelki, erkölcsi, szellemi téren is egészségesnek kell lenniük. És persze fizikai értelemben is. Jól tudták ezt felmenőink, s szinte végképp és végzetesen megfeledkeztek róla a maiak.

Mindez annak kapcsán jut eszembe, hogy a nagy port kavart hír szerint erdélyi kórházalapításon gondolkodik a magyar kormány. Mit gondolkodik – már a részletes tervekkel is előállt. Ezek szerint egy nagyváradi, a helyi református püspökség közreműködésével létrehozandó kórházzal szolgálná az erdélyi magyarok egészségügyi ellátását. Ami részéről rendkívül dicséretes. Hogy aztán ez – mármint a magyar kórház!  – miként valósítható meg a gyakorlatban, azt kívülállóként, felelőtlen kibicként elképzelni sem tudom. Van itt néhány, számomra átláthatatlan probléma, tisztázandó kérdés, mint például: mitől „magyar” egy kórház?; vagy: ki biztosítja az intézmény működését és főleg meddig?; továbbá: nem szül-e majd etnikai konfliktusokat a betegek és az orvosok körében egy ilyen egészségügyi ellátó intézmény?

Hangsúlyozom, számomra teljességgel átláthatatlan az egészségügy, nem ismerem annak belső viszonyait, de a sajtóban olvasott adatok alapján vannak sejtéseim, hogy komoly pénzbe kerül a rendszer működtetése. Egy kórház felépítése, fenntartási és működtetési költségei is jelentősek. És ami a legfontosabb: egyetlenegy, még ha a legmodernebb, méreteit tekintve is jelentős kórház nem oldja meg az erdélyi magyar betegek gondjait! Még sok hasonló „magyar” kórházra lenne szükség. Azaz: amit a hírek szerint Nagyváradra terveznek, csak csöpp lehet a tengerben, amolyan szépségtapasz a ronda arcon.

Pótcselekvés, ami eltereli a lényegében életbevágóan fontos problémáról, a magyar nyelvű orvosképzés helyzetéről a figyelmet. Szerintem el kellene dönteniük a MOGYE illetékes professzor urainak, mit akarnak és főleg: hogyan? A passzív ellenállás célszerűségét egyre többen vitatják. A magyar oktatók, úgy tűnik, megálltak félúton: félreálltak ugyan, jelenlétükkel nem legitimizálják a magyarellenes szenátusi döntéseket, de olyan csendben vannak, mintha nem is lennének. Miközben munkájukkal, kutatási eredményeikkel a román egyetem hírnevét öregbítik. A legelvakultabb, legszélsőségesebb román nacionalista egyetemi oktató sem kívánhatna többet.

Szerintem ezen kellene agyalni, anyagiakat és szellemieket bevetve azon dolgozni, hogy mielőbb megoldást találjanak a problémára. Mert – az legyen világos! – az idő nem nekünk dolgozik.

Share Button
Ennyien olvasták: 531

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.