Központ
2017. szeptember 24. vasárnap, Gellért, Mercédesz
Helyenként felhős
Vasárnap
Helyenként felhős
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Helyenként felhős
Kedd
Helyenként felhős

Mondom a magunkét: Ne finnyáskodjunk!

Szentgyörgyi László január 15, 2015 Mondom a magunkét

lacijoBevallom, rosszul esett fiatalabb barátom minap megfogalmazott vádja, miszerint azért, hogy így, ilyenné alakult közösségként és egyénenként a helyzetünk, elsősorban mi, az érettebb generáció tagjai viseljük a felelősséget. Mondom, először felhorgadt bennem az önérzet, már-már érvelni is akartam, hogy márpedig engem személy szerint semmiféle vád nem érhet, hisz már jó ideje – úgy a 90-es évek közepétől kezdődően – folyamatosan, már-már monomániásan hajtogatom: nem jó irányban mennek a dolgok.
Aztán elgondolkodtam, talán igaza lehet. Merthogy hiába van a politika kezében a kezdeményezés, az irányítás, végül is nekünk, szavazópolgároknak a kezében volt, van a pecsét. Azaz, mi adjuk a felhatalmazást a politikusoknak. Egyébként is minden népnek, nemzetnek olyan vezetői vannak, amilyet megérdemel.
No de lássuk csak, miben is vagyunk. Az egyértelmű, talán nem sokan vitatják, hogy az erdélyi magyar politikum képtelen ellátni feladatát. Magyarán: megbukott. De más területeken sem állunk sokkalta jobban. Az oktatás – az óvodától az egyetemig terjedően – szintén becsődölni látszik. A fiatalok menekülnek a pedagógusi pályától, lassan azok maradnak, akik másra nem alkalmasak. És ők nevelik a legfiatalabb generációt, akiktől mást, többet várnánk, mint amire mi voltunk, vagyunk képesek. Az egészségügy szintén beteg – a magyar nyelvű orvosképzés helyzete reménytelennek látszik, kiváló szakemberek még vannak, de hiányoznak a nagyformátumú, közösségi szolgálatra alkalmas és hajlandó oktatók –, a MOGYE-n kialakult helyzet az állatorvosi lóra emlékeztet, amelyen minden elképzelhető betegség megmutatható. A magyarság gazdasági súlya – különösen Vásárhelyen – elenyésző, még a szempontunkból folyamatosan romló etnikai arányokon is jóval alulmarad.
Ilyen körülmények között törvényszerű, hogy fiataljaink az egyéni menekülés útját választják, többségük egyszerűen a napi megélhetés kényszerétől hajtva vállal külföldön munkát. A legképzettebbek, a legrátermettebbek, a legbátrabbak, akik merik vállalni saját döntéseik felelősségét és azok következményeit, már rég elhagyták a szülőföldet. Ki csak átmenetinek gondolja távozását, ki véglegesnek. Az legyen világos, minél tovább maradnak távol, annál kisebb a valószínűsége annak, hogy valaha is visszatérjenek.
Itthon maradnak a megszállottak – akik valami belső kényszer folytán maradnak, mert másként nem tehetnek – és azok, akik kellő képzettség, bátorság híján nem alkalmasak a külföldön való helytállásra, boldogulásra. Valamint azok a középszerű számítók, akik a politika és a klientúrához való tartozás által, az így kiépíthető kapcsolatrendszer révén remélik egyéni boldogulásukat.
Mindezek fényében azt üzenem fiatal barátomnak, hogy ne finnyáskodjon, ne tartsa távol magát a közélettől. Még a politikától se, mert az nem ördögtől való. Csak ily módon kerülheti el, hogy néhány év múlva neki is szemére vessék – mint ő most nekem –, hogy ludas abban, hogy így alakultak a közös dolgaink.

Share Button
Ennyien olvasták: 449

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.