Központ
2017. november 20. hétfő, Jolán
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Havazás
Holnap
Havazás
Eső valószínű
Szerda
Eső valószínű

Okulunk-e a tragédiából?

Szentgyörgyi László november 5, 2015 Mondom a magunkét

lacikicsiMondom a magunkét

Napról napra növekszik a péntek éjszakai bukaresti tragédia halálos áldozatainak száma. Amikor e sorokat írom, már 32-nél tartunk, de a súlyos égési sebek következtében életveszélyes állapotba kerültek tömegét tekintve fájó, hogy a következő napokban további halálesetekre számíthatunk. A bukaresti lakosság azonnal mozdult, az önkéntes véradók tömegesen jelentkeztek segítségnyújtásra. Maros megyében is megháromszorozódott a véradók száma. A kormány nemzeti tragédiának nyilvánította az esetet, október 31-étől kezdődően háromnapos gyászt hirdetett az ország egész területén. A hatóságok pedig – szinte-szinte illetékesnek neveztem őket –, amint az hasonló esetek után nálunkfelé általában történni szokott, azonnal hajtóvadászatot hirdetett a szórakozóhelyek ellen.

Igen, akárhányszor történik hasonló tragédia, az illetékesek mindig csak azután próbálnak lépni, felelősöket találni. Többnyire beérik szolgálatos bűnbakokkal, rendszerint ők viszik el a balhét. Az igazi felelősök pedig büntetlenül maradnak, s rendszerint ott folytatják, ahol éppen abbahagyták. Nem számít nekik csak a haszon, a pénz. Hogy zavartalanul folytathassák lelkiismeretlen, bűnös pénzszerző praktikáikat, a tájainkon legkézenfekvőbb megoldáshoz folyamodnak: megvesztegetnek, megzsarolnak mindenkit, aki megzavarhatná üzelmeiket. Akinek valaha is volt valami köze a szórakoztatóiparhoz, az sokat tudna mesélni, ha akarna. De általában nem akar, merthogy neki is meg kell élnie, aki pedig nem alkalmazkodik, annak nem terem babér, azaz pénz ezen a pályán.

A bukaresti tragédia után leggyakrabban megfogalmazódó kérdés: okulunk-e belőle? Ha a korábbi hasonló súlyosságú esetekre gondolunk, a legutóbbi a 18 halálos áldozattal járt montenegrói buszbaleset volt, akkor a válasz, sajnos, nemleges. Merthát hiába a hatóságok hirtelen támadt buzgósága, ha az egész mindössze kampány jellegű pótcselekvésben fullad ki. Ha végiggondoljuk, minden ilyen korábbi igyekezetnek ez volt a sorsa. Romániában a hasonló, nem a dolgok lényegéből – ez van, ha a vezér nem a bensőből vezérel – fakadó igyekezet mindig ugyanúgy végződik: átesünk a ló túloldalára. A népi bölcsesség azt tartja: okos ember a más kárán tanul.  Aki a sajátján sem képes, az nem csak oktalan, bűnös is.

Share Button
Ennyien olvasták: 547

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.