Központ
2017. szeptember 19. kedd, Vilhelmina
Zivatar valószínű
Holnap
Zivatar valószínű
Eső valószínű
Csütörtök
Eső valószínű
Eső valószínű
Péntek
Eső valószínű

Párhuzamok

Szentgyörgyi László március 3, 2016 Mondom a magunkét

MONDOM A MAGUNKÉT

Aki figyelemmel kísérte az utóbbi fél évtized erdélyi és vásárhelyi politikai életének történéseit, annak nem kerülhették el a figyelmét a két fiatal politikus, Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke és Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei szervezetének elnöke, majd városi vezetője pályájának alakulásában kimutatható hasonlóságok, mondhatni: párhuzamok. Igaz, az eltérő jegyek sem.

Kezdjük talán azzal, hogy mindkettőjük esetében meghatározó jelentőségű az RMDSZ-hez való viszonyulás. Napi megnyilatkozásaikban olyan fontosságú a „szövetség”, mint a táncolni tanulónak az a bizonyos kályha: csak ahhoz viszonyítva képesek meghatározni pillanatnyi helyzetüket. Azonos volt az RMDSZ velük kapcsolatos elképzelése is: mindkettőjüket megpróbálták bedarálni a szövetségbe, ehhez pedig a politikai megvesztegetést tartották a legalkalmasabb eszköznek. Mert bárhonnan nézzük, az, hogy egy másik párt politikusának a saját alakulatuk jelöltlistáján biztosítanak bejutó helyet, nem más, mint megvesztegetés, önfeladásra való bujtogatás. Politikai szempontból mindenképpen.

Nos, úgy fest, ez Biró Zsolt esetében teljes mértékben sikerült: a választás szabadságának biztosítása céljából, az RMDSZ ellenében alternatívát nyújtani próbáló, hajdan szépreményű MPP-t mára végérvényesen a „szövetség”-hez láncolták, egy jelentéktelen platform szintjére süllyesztették. Arra, hogy a jövőben önálló politikai akaratként számolni lehessen vele, aligha van esély.

Hasonló sorsot szántak az EMNP-nek is. Portik, már-már úgy tűnt, hallgat a szirénhangokra, azaz elfogadja a csak számára felajánlott befutó helyet az RMDSZ önkormányzati képviselői jelöltlistáján, végül azonban sikerült visszarángatni a szakadék széléről. Ahova, ha beesik, magával rántja a pártot is. Igencsak kétséges, hogy egy hasonló kudarc kiheverésére képes lenne-e a Néppárt.

A helyzet jelenlegi állása szerint az RMDSZ-nek az oszd meg és uralkodj elve szerinti, az ellenzék megosztására és bekebelezésére irányuló igyekezete csak félig valósult meg: az MPP bedarálásával sikerült megakadályoznia a polgári gyökerekkel bíró két ellenzéki párt egyesítését, de a Néppártnak a jelek szerint sikerült ellenállnia a bekebelezési kísérletnek.

A helyzet helyes értékelése, a politikai erőviszonyok pontos megállapítása csak a közelgő választások eredményeinek ismeretében válhat lehetségessé.

Share Button
Ennyien olvasták: 344

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.