Központ
2017. október 19. csütörtök, Nándor
Eső valószínű
Ma
Eső valószínű
Derült
Holnap
Derült
Derült
Szombat
Derült

Seregestül senkik jönnek

Szentgyörgyi László július 14, 2016 Mondom a magunkét

MONDOM A MAGUNKÉT

Mindig végtelen szomorúság tölt el, amikor fiatal, korábban általam is tehetségesnek vélt emberekben csalódnom kell. Pontosítok: amikor nem a képességeik, a tehetségük – azok feltehetően megmaradtak –, hanem a karakterük találtatik híjával. Itt és most kizárólag közéleti szereplőként, horribile dictu politikusként viselt dolgaik alapján ítélem meg, illetve el őket. Merthogy, aki közéleti szerepet vállal, annak nem szabad túlzottan finnyásnak lennie, annak a pálya árnyoldalait is vállalnia kell. Beleértve annak a kockázatát is, hogy esetleg nem értenek vele egyet, nem tudnak azonosulni az általa képviselt eszmékkel, alkalmasint kemény, olykor igaztalan bírálatok is érhetik.

Sokszor írtam elítélőleg az RMDSZ negyed évszázada fontos tisztségeket, törvényhozói mandátumokat vivő őskövületeknek számító politikusairól, jelezve, hogy eljött az idő a váltásra, egyesek esetében a teljes visszavonulásra, másokéban a háttérbe vonulásra. Tudom, érzékenységeket sértettem ezáltal, hiúságukban egyesek túlreagálták a történetet, míg mások alattomos módon, a háttérben maradva próbáltak bosszút állni. Lelkük rajta. Ilyen körülmények között magától értetődik, mondhatnám: természetes, hogy örültem a közéletben, különösen a politikában felbukkanó minden egyes új arcnak. Bevallom: azt reméltem, hogy elegendő, ha „fejükön másként tapad a haj”, ha „ajkukon másként csörömpöl a szó”, hogy általuk felfrissüljön, megújuljon, megigazodjon az erdélyi magyar politikai és közélet. Hát tévedtem. Elsősorban abban, hogy a fiatalság magában is erény. Nem, nem az. Különösen akkor nem, ha a fiatalok felbukkanását a kontraszelekció előzte meg. Szerencselovagok, politikai kitartottak, a klientúra tagjai, tehetségtelen akarnokok lepték el a pályát, sajátították ki azt, amit nemrég politikai érdekvédelemnek neveztünk.

Vegyük például az EMNP lemondott vásárhelyi elnökének esetét. Nem ő az első, s feltételezhetően nem is az utolsó, aki csalódott egy pártban, egy politikai közösségben, aki kilépett. Ezzel nincs is semmi bajom. Ahogyan hirtelen megvilágosodásának tényét, a párttal való szakításának hírét nyilvánosságra hozta, azzal viszont már igenis van. Napokkal a választások előttre időzíteni a bejelentést – nem lehet véletlen. Komoly – akár más jelzőt is használhattam volna – ember ilyent nem tesz. Már csak a meggyőződésük mellett kitartó egykori párttársakra való tekintettel sem. Jakab István viszont ezt tette, ő nem gondolt egykori társaira. Hogy mire gondolhatott, mi vehette rá erre a lépésre, azt a vásárhelyi politikai élet „forgatagos” viszonyai között nem nehéz elképzelni. Néhány tippem lenne rá, de nem akarok felelőtlen feltételezésekbe bocsátkozni. Ami biztos: Jakab tettéből kiviláglik a nyilvánvalóan ártó szándék, az igazi politikushoz méltatlan kicsinyes bosszú.

Marad a kérdés: megérte-e neki?

Share Button
Ennyien olvasták: 1168

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.