Központ
2017. október 22. vasárnap, Előd
Jórészt felhős
Vasárnap
Jórészt felhős
Eső
Holnap
Eső
Eső
Kedd
Eső

Sodrásban

Szentgyörgyi László május 8, 2015 Mondom a magunkét

lacikicsiMondom a magunkét

Hogy súlyos gondok vannak az RMDSZ Maros megyei és vásárhelyi szervezetében, azt már korábban is sokan jelezték, az már jó ideje nyilvánvaló. Csakhát a jelek szerint éppen az érintettek nem akarják/akarták ezt tudomásul venni, vagy csupán úgy tesznek/tettek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Pedig dehogy van. A legutóbbi másfél évtized bőven szolgál érvekkel állításunk alátámasztására.

A helyzet tovább romlott az áprilisi kongresszus óta is, amely az unalomig ismételt „újratervezés” jelszava alatt zajlott. Figyelem: már az a tény, hogy a helyi vezetők és a szövetségi elnök eltérő módon vélekedett az előválasztásról, illetve a polgármesterjelöltek megnevezésének időszerűségéről, sok mindent elárul. Főleg azt, hogy bizony nagy a kapkodás, a fejetlenség a szervezeten belül, hogy a legtöbb helyen inkább ötletelés folyik, mint átgondolt szervezeti munka.

Vegyük csak az előválasztást, amelyet az eredeti menetrend szerint május 31-én tartottak volna, s amelyet a lanyha regisztrációs kedv,  azaz az érdektelenség miatt kénytelenek voltak őszre halasztani. Az eddigiek alapján megkockáztathatjuk: sem ősszel, sem semmikor nem kerül rá sor. Mindenestre a politikával foglalkozó vásárhelyieknek – eremdéeszeseknek és nem eremdéeszeseknek egyaránt – érdemes lenne elgondolkozniuk azon, hogy miként lehetséges, hogy az eddig regisztráltak száma alig a fele annak, mint ahányan támogatói aláírásukat adták a három polgármester-jelölt jelöltnek.

De történt más is az utóbbi egy-két hétben, ami mind-mind a szervezet működési zavarairól, az általánossá vált fejetlenségről árulkodik. Előbb a megyei önkormányzati alelnök jelentette be, hogy lemond tisztségéről, és visszatér a civil szférába, aztán a múlt csütörtökön a városi szervezet elnöke, Vásárhely alpolgármestere jelezte ugyanilyen szándékát. Végül – nyilvánvalóan belső nyomásra – visszakoztak. Abból a meggondolásból, hogy visszalépésük esetén semmi garancia arra, hogy újra az RMDSZ-nek jutnának a megüresedett székek.

Hasonlóan visszás, lehangoló esetet más helyi szervezet életéből is sorolhatnánk, ha ez lenne a célunk. Ezek után nem csoda, ha a „szövetség” támogatottsága folyamatosan csökken. A CSCI közvélemény-kutató legutóbbi felmérése szerint – minden „újratervezés” ellenére – az RMDSZ 4,1 százalékon áll, ami nem valami biztató a jövő évi választásokra nézve.

A folyamatok az erdélyi magyarságnak a politikától való teljes elfordulását vetítik előre. Ez pedig – bár nehezen hihető – komoly kockázatokkal járhat. Például annak a veszélyével, hogy teljesen lemondunk a közösségi jogainkért való kiállásról, azok követeléséről, feladjuk azt a keveset, amit ezen a téren kínkeservesen elértünk, avagy a hatalom kénytelen-kelletlen megadott nekünk.

A helyi román sajtó egyik, jólértesültségével kérkedő megmondóembere máris az etnikai alapon szerveződött pártok végét, s a politizálni vágyó magyaroknak a szerinte doktrinális alapon szerveződött román pártokba való besorolását vizionálja.

Ezt akarnónk?

Ui. A hírek szerint Kelemen Márton helyét Szabó Árpád veszi majd át a megyei tanács alelnöki tisztségében.

Share Button
Ennyien olvasták: 404

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.