Központ
2017. augusztus 21. hétfő, Sámuel, Hajna
Eső
Ma
Eső
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Eső valószínű
Szerda
Eső valószínű

Vakáció

Szentgyörgyi László július 3, 2015 Mondom a magunkét

lacikicsiMONDOM A MAGUNKÉT

Időnként szükségét érezzük, hogy kilépjünk a hétköznapok taposómalmából, kivonjuk magunkat a napi rutinból, feledjük a munkával járó bosszúságokat. Szinte természetes vágy ez a kikapcsolódásra, a pihenésre. Vagy ahogy manapság mondani szokás: a feltöltődésre.

Van, aki messzire vágyik, egzotikus tájakra, felkapott üdülőhelyekre, s van, aki megelégszik a megszokott, otthonos helyekkel. Sokan vagyunk és sokfélék, ebből következően kinek-kinek – életkora, neme, érdeklődési köre, képzettsége, anyagi helyzete függvényében – mást és mást jelent a semmittevéssel össze nem tévesztendő pihenés. Igaz, vannak közöttünk szép számban olyanok is, akik számára a munka nem más, mint lázas tevékenységnek tűnő semmittevés. Hogy kire, kikre gondolok? Könnyen eltalálhatják, ha végiggondolják, kik a legnépszerűtlenebbek a lakosság körében. Igen, pontosan rájuk gondoltam, azokra, akik a legutóbb pofátlanul magas nyugdíjat szavaztak meg maguknak, és a jelek szerint csöppnyi lelkiismeretfurdalásuk sincs emiatt. És vannak, akik egyáltalán nem vakációznak, mert nem engedhetik meg maguknak, mert napi megélhetési gondokkal küszködnek. Akik jóformán nem is élnek, csak túlélnek.

Beismerem: magam is azok közé tartozom, akik – ha már a vakációzás lehetősége felvetődik – arra vágynak, hogy a pihenésre szánt néhány hétre, napra el-, kivonuljanak megszokott környezetükből, s azalatt lehetőleg „embert se lássanak”. Beleértve a televíziót, az újságot, a számítógépet. Mondom: határozottan vágyom ezt a helyzetet. Heteken, hónapokon keresztül tervezgetem, képzeletben színezgetem a paradicsominak vélt állapotot, de közben jól tudom: ez számomra elérhetetlen, ez soha nem következik be. Mert nem tudok ennyire kiszakadni az otthoni környezetből, a kellő távolságból szemlélve olykor számomra is jelentéktelennek látszó gondokból, oktalan problémázgatásból, a napi élet-halál fontosságúnak tűnő küzdelmekből – egyszóval az életemből.

Nemrég egy beszélgetés során azt mondta egy barátom, hogy az elmúlás, a gyors lefolyású, súlyos szenvedéssel járó betegségek nyomán bekövetkező halál szomszédságában élve, orvosként az egyik legalattomosabb nyavalyával mindennapos küzdelmet folytatva már kezdi másként látni a világot. Egyre inkább hajlik arra, hogy a politikának és az egyéb hasonló haszontalanságoknak ne tulajdonítson jelentőséget. Vagy legalábbis akkorát, mint korábban. Ezen magam is elgondolkodtam. Dehát kívülállóként képtelen vagyok a maga mélységében átélni, megérteni a helyzetet. Ezért van, hogy most épp ezt a cikkentyűt írom, s nem valami kórlapot vagy vényt.

Egyébként az a határozott véleményem, hogy kinek-kinek ott kell helytállnia, ahova az élet sodorta, azt a munkát kell elvégeznie, ami a sors kegye folytán neki jutott, vagy amire vállalkozott. S lehetőleg olyan lelkiismeretesen, mintha élete-halála múlna rajta. A többi, már nem az ő dolga…

A vakációra visszakanyarodva pedig csak annyit: mindeddig egyszer sem sikerült a teljes kivonulás, a televízió, az újság, a hírek nélküli gondtalan és felelőtlen lazítás, pihenés. Legfennebb csak  ameddig a csoda tart, azaz három napig. De nem adom fel: talán most.

Share Button
Ennyien olvasták: 380

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.