Központ
2017. november 18. szombat, Jenő
Eső
Ma
Eső
Borús
Holnap
Borús
Eső valószínű
Hétfő
Eső valószínű

Ott a tenger, itt az én hajóm

Központ május 19, 2015 PÁLYÁZATI ÍRÁSOK

Azokat a napokat éljük országunkban, Romániában, amikor minden jel arra utal, hogy megtörtént a változás. A törvény előtt minden ember egyforma. Nincs az a politikus, üzletember vagy akár proletár, aki megmenekülhet a bírói kalapácstól, csak, ha tényleg nem lehet rábizonyítani az elkövetett bűntettet. Magunk közt szólva, olyan országban élünk, ahol hamarosan új börtönöket kell építettni, mert nem férnek a bűnös polgárok. Tulajdonképpen, ha tényleg tisztességesek akarunk lenni, akkor az egész országot körbevehetné egy rácsfal, mivel nehezen kapunk embert, aki soha életében nem lopott el akár egy millió eurót, akár több milliót, akár egy autót, vagy egyszerűen egy csokoládét a sarki boltból. Ha a kínaiak védekezés céljából építetették maguk köré a falat, mi megvédhetnénk a szomszédainkat magunktól. A helyzet iróniája, hogy a román állampolgárok tömegesen vándorolnak, vagy mondhatnám akár, menekülnek, hogy túllépjék ezt a falat – nagy része csupán a jobb lét reményében, kevesebb része a román törvény karmaitól.

Ahány ház, annyi szokás, amennyi nép, annyi felfogás, kultúra. Ha a nyugati országokban a polgárok a jólétben sziesztáznak, kirándulgatnak, mindenféle jótékony esteket szerveznek, mert egyszerűen unatkoznak vagy nem tudják mit csináljanak idejükkel, pénzükkel, a román nép hozzászokott a „pénzcsináláshoz”. Bár a kommunizmus szele 25 évvel ezelőtt nagyon erőssen fújt, ma már a kapitalizmus viszi a prímet. Szinte minden román állampolgár naponta megharcol a túlélésért, és ha pénzhez jut, tudja hogyan kamatoztassa azt, ellentétben a nyugati társával, aki meg van elégedve jövedelmével, és saját szórakozására fordítja a fizetésből megmaradt összeget. Persze tisztelet a kivétel, román kollegáink is tudnak szórakozni, és a semmire elverni a keservesen megdolgozott fizetést, vegyük csak elrettentő példának a játékgépeket, de ne felejtsük el, hogy a játékgépeket a gyors meggazdagodás reménye eteti, élteti.

Ha feltesszük a kérdést, hogy itthon vagy amott kellemesebb az élet, egyértelmüen rávágjuk, hogy amott. Mert ott jóval nagyobb a fizetetés és ugyanannyiba kerül túlélni a mindennapokat mint itt, mert ott nem lopnak, mert ott tisztaság van, mert ott, mert ott. Ugyanazok azemberek, akik elhagyják hazájukat ezen okok miatt, nagy része megváltozik, ha idegen földön landol, és vice versa, ahogy visszaköltöznek, felveszik az itthoni szokásokat. Aki ott képes fél mérföldet gyalogolni, hogy a szemetesbe dobjon egy cigisdobozt, az itthon már nem képes megtenni 50 métert. Hogy miért? A magyarázat egyszerű: itt így kell élni, ott amúgy, alkalmazkodni kell, nem is lehet másképp.

Véletlenül se merjünk arra gondolni, hogy megszabadultunk a kommunizmustól. Véletlenül se ámítsuk magunkat, hogy annyira régen történt, hogy minden maradványa felszívódott már ennek az ideológiának. A kommunista rendszer állítólag jól működött bizonyos szempontokból, mindenkinek volt munkahelye, mindenkinek volt egy elfogadható fizetése (persze elfogadható, mert nem volt mire elkölteni). Ugyanakkor ennek a rendszernek sikerült ráverni a lustaság bilincsét egy egész népre. Az a generáció aki a 20-as, 30-as éveit a kommunizmus idején taposta, mint proletár, most közeledik a nyugdíjas korhoz, már kevés maradt hátra a munkásidőszakból. Ez a generáció az, aki a legtöbbet panaszkodik a nehéz megélhetőség miatt, és ugyanez a generáció az, aki a legkevesebbet tesz a változásért. Tisztelet a kivétel, nem akarok általánosítani. Ez a generáció az, aki, ha meg feszülnek sem váltanának munkahelyet, mert „ebben a korban már úgysem vesznek fel sehol, hova menjek?”

Összegezve, nem az országunkkal van baj, hanem saját magunkkal. Velem, veled, vele. A gond ott kezdődik és talán eddig ott is végződőtt, hogy mindenki mástól vár változást, illetve magától az országtól: nem veszek buszjegyet, úgyis lopnak eleget ezek a cégek, nem adok számlát, úgyis a politikusok zsebébe jutna az áfa, ha nem képesek 10 méterenként egy szemetest felpakolni, ne várják el, hogy sétáljak mérföldeket.

Személyes kihívásnak veszem megváltoztatni ezt az országot. Nem kintről, bentről. Nem mások megváltoztatásával, hanem saját magam megnevelésével, még akkor is, ha az egész buszon egyedül nekem van jegyem, még akkor is, ha az adómból valamelyik politikus villát vesz magának, de nem inoxból, és még akkor is, ha minden zsebem megtelik hulladékkal, amíg találok egy szemetest.

Nagy Attila

Share Button
Ennyien olvasták: 439

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.