Központ
2017. december 18. hétfő, Auguszta
Helyenként felhős
Hétfő
Helyenként felhős
Jórészt felhős
Holnap
Jórészt felhős
Jórészt felhős
Szerda
Jórészt felhős

Úgy hiszem, hogy maradok…

Központ április 29, 2015 PÁLYÁZATI ÍRÁSOK

“Neked két hazát adott a végzeted; Nekünk csak egy – volt! Az is elveszett!” –írja Tompa Mihály A gólyához című versében. Sokatmondó, mélyen szántó és többféle módon értelmezhető gondolat, amely megállja a helyét a 21.  Századi, erdélyi (nagy?)magyar valóságban. Ki ne találna közvetlen környezetében, olyan személyeket, akik egy jobb élet, egy új élet reményében felkerekedtek és szerencsét próbáltak nyugaton, vagy bárhol másutt, csak ne itthon. Mi vezérelte ezeket az embereket. Milyen indíttatásból hagyták itt eddigi felépített életüket és vágtak neki a nagyvilágnak, hajszolva a jobb megélhetést, a boldogabb jövőt.

Bizton állíthatom, hogy nem egyszerű döntés az ilyen. Az ember gondolkodik, alternatívákat keres, mérlegel, majd hoz egy döntést. Ez a döntés lehet, hogy meggondolatlan és elhamarkodott viszont mondjuk ki tisztán: szakmunkásként, pályakezdőként középfizetésből megélni lehet, nem pedig jól élni. Aki csak magára számíthat, bizony hamar betelik a pohár. Ki ne ábrándozna a jobb életről. Arról, hogy mikor vásárolni megy, csak tegye bele a kosárba, amit a szeme megkíván, és ne kelljen utána számolnia, átgondolnia kétszer is, hogy ez most tényleg szükség?

Nem valami derűs képet festettem a jelenlegi helyzetről. Lehet, hogy egy-egy helyen sarkalatos és elfogult vagyok, viszont úgy érzem valahol a lényegre tapintottam, amikor megpróbáltam picit beleélni magam egy kivándorolni kényszerült fiatal helyzetébe. De akkor, miért nem pakol össze mindenki és látunk világot, próbálunk szerencsét? Hogy egy keserű viccel éljek: Nem kivándorolunk, csak meghódítjuk nyugat Európát…

A maradás okáról úgy érzem nincs morális alapom más nevében beszélni, ezért ismertetem a saját álláspontom, amely nem elfogulatlan.

Úgy érzem azzal, hogy ide születtem, itt nőttem fel Erdélyben, itt élnek a barátaim, ismerőseim és rokonaim, jogot formáltam az ittlétemre. De nem csak jogomnak, hanem kötelességemnek is érzem az Erdélyben való boldogulást. Én nem tudnám az eddigi felépített életemet sutba dobni, összepakolni és az első járattal elhagyni az országot, mely távozás lehet, hogy végleges is. Nem mintha olyan jól élnék, pont ellenkezőleg. Lehet ezt küldetésnek, sorsnak, megpróbáltatásnak, leckének nevezni. Meggyőződésem, hogy előbb utóbb ide is el fog jutni a könnyebb megélhetés, a tisztességes bérezés. Lehet, hogy várni kell még rá, az is lehet, hogy már nem fog nekem számítani, de vegyük figyelembe az egyszerű tényeket. Szüleink, nagyszüleink is itt születtek, itt éltek, itt haltak meg. Nekik sem volt könnyű, mégsem gondolkodtak egy percig sem azon, hogy elmenjenek. Építették a közösséget, a társadalmat, amelyben ma mi élünk. Ha mi 20-30 év közötti fiatalok elmegyünk, akkor mi marad az utókornak? Mi az, amit oda tudunk adni a gyermekeinknek, unokáinknak az anyagi javakon túl? A kultúránk, az identitásunk, a vallásunk mind-mind olyan dolgok, amelyek nem mérhetők pénzben. Az erdélyi magyarságunk sem mérhető pénzben, mint ahogyan nem mérhető pénzben a szeretet vagy a boldogság sem. Ezeket az értékeket nem vagyok hajlandó itt hagyni, nem vagyok hajlandó lemondani egy délibábos reményekkel tűzdelt álomért, amely lehet, hogy csak a szenvedést hozza rám. Ennek tükrében és tudatában, soha egy percig sem vettem fontolóra, hogy elhagyom az életteremet. Lehet, hogy néha nehéz, néha kilátástalannak tűnik, de az enyém. Úgy érzem, sehol máshol nem találnék új hazára. Olyan hazára, ahol a szívem is otthonra lel, nem csak a szükségleteim.

Kakassy Szilárd

Share Button
Ennyien olvasták: 474

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.