Központ
2017. augusztus 17. csütörtök, Jácint
Helyenként felhős
Csütörtök
Helyenként felhős
Derült
Holnap
Derült
Derült
Szombat
Derült

„Sok emléket őrzök Tamási Áronról”

Központ május 23, 2013 Riport

„Sok emléket őrzök Tamási Áronról”

Hamarosan kezdetét veszi a nyári turistaszezon, amelyet pihenésen kívül, ismereteink bővítésére, nemzeti kultúránk megőrzésére és ápolására is lehet fordítani. Erre ad lehetőséget a farkaslaki Tamási Áron Emlékmúzeum, ahol a 79 éves Sipos Mátyás kurátor várja az érdeklődőket. Mint ismeretes, május 26-án van az írónak a 47. halálozási évfordulója, ez alkalommal beszélgettünk Tamási Áron unokaöccsével.

– Tamási Áronék hányan voltak testvérek?

– Tizenegyen voltak testvérek, a legkisebb testvére, azaz édesanyám, 14 évvel volt fiatalabb az írónál, ő Székelyudvarhelyen járt iskolába. Csak öten nőttek fel, hatan meghaltak kiskorukban.

– Gyakran járnak turisták, kíváncsiskodók ide az emlékházhoz?

– Igen, főleg nyáron, a vakációzások ideje alatt. Télen nem igazán jönnek erre.

 

– Mikor avatták fel az emlékházat?

– 1972. szeptember 20-án lett emlékház, akkor avatták fel a sírt is, amit Szervátiusz Tibor és fia készített.

– Tamási Áron milyen gyakran jött haza a szülőházhoz, amely ma emlékház? Ki lakott itt tulajdonképpen?

– Az édesanyja lakott itt és Gáspár, az öccse. Gáspár 1972. november 14-ig, a haláláig itt élt, az édesanyja még 1956 januárjában hunyt el.

– Amikor Tamási hazajött szülőfalujába, hol szállt meg?

– Nem messze innen, az Ágnes nevű lánytestvérénél lakott, aki idővel férjhez ment, de nem volt gyerekük, s egy szobát átadtak az írónak. Oda jártak látogatóba az író barátai is.

– Ön találkozott Tamási Áron művészbarátaival, ismerőseivel, írótársaival?

– Hogyne! A legtöbbet Sütő Andrással, aki gyakran járt Farkaslakára  Áronhoz, köztük szoros baráti kapcsolat alakult ki. Ilyés Gyulát, Németh Lászlót is megismertem, sőt a kolozsvári írótársaival is találkoztam 1956-ban a forradalom idején, majd utána is. Emellett még találkoztam Nagy Imre festőművésszel is, akit Tamási Áron kért meg Budapesten, a forradalom idején, hogy üzenetet hozzon haza a családjának, mivel őt figyelték. Én mentem Kolozsvárra, hogy szemé­lyesen átvegyem a képeslapot Nagy Imrétől, amire az volt írva, hogy „ne aggódjatok, jól vagyok. Áron”. De ugyanolyan kellemes emlékként könyvelem el, amikor Áron 1955-ben hazajött Budapestről, én akkor Gyulafehérváron voltam katona, és kaptam egy táviratot, hogy nagyapám meghalt. Én tudtam, hogy ez nem valós, hiszen nagyapám már korábban elhunyt. Áron hazajött három napra,  és azért táviratozott, hogy biztosan hazaengedjenek. Ő a Bölcső és Bagoly könyvével ajándékozta meg Márton Áron püspököt, és tőlem küldte el neki. Dedikálta, majd ideadta, én pedig katonaruhában mentem el a püspökhöz, ahol még egy pohár bort is ittam vele.

– Mivel jól ismerte ön a nagybátyját, kérem, mondja el, hogy milyen is volt Tamási Áron mint ember?

– Igazi falusi ember volt, a rokonokhoz, barátaihoz ragaszkodott, minden ismerőséről érdeklődött a távolmaradásai során, sőt fontos volt számára, hogy a gyermek, a lehetőségeknek megfelelően tanuljon Farkaslakán. A legjobban édesapámat, Sipos Ferencet szerette.

– Milyen kellemes emléke jut eszébe Tamási Áronról?

– Több emlékem is van, de nem felejtem soha el, amikor 1963-ban egyszer hazajött, a szomszédunkban volt egy Dénes nevű szomszédja, jó barátja, Gáspár bátyám, édesapám, Gáspár bátyám veje, Áron és én elmentünk a kocsmába, a falu központjába. Leültünk egy asztalhoz, és odaszólt a kocsmárosnak, hogy adjon egy üveg bort és egy üveg vizet. A nő kiszolgált minket, s a szomszéd, Dénes ki akarta tölteni a bort, hogy megkímélje író barátját, de erre Áron azt mondta: ,,A bort én töltöm, mert örökké úgy volt és ez után is úgy lesz, hogy az tölt, aki fizet”.

 

– Mi volt az utolsó kívánsága az írónak?

– Végleg akkor jött haza Magyarországról, amikor meghalt. Az volt az utolsó kívánsága, ha meghal, s ha a román állam megengedi, hozzák haza és temessék el Farkaslakán. Ha ezt nem is, de idővel a hamvait szállítsák haza. Akkor a családja megkérte a Magyar Írószövetséget, járjon közbe, így ők segítettek mindenben, a nagykövetségen keresztül.

 

 


 

Tamási Áron 1897. szeptember 20-án született Farkaslakán kisbirtokos parasztcsaládban. Tíz testvére közül négy élte meg a felnőttkort. 1910-ben került a székelyudvarhelyi gimnáziumba. 1916-tól katona. 1917-ben tett hadiérettségit Gyulafehérváron. 1918-ban karpaszományos őrvezetőként az olasz frontra került. Felsőiskoláit Kolozsvárott végezte.1922–23-ban banktisztviselőként dolgozott Kolozsváron és Brassóban. 1922-től jelentek meg novellái. 1923–25-ben az Amerikai Egyesült Államokban élt: alkalmi munkákat vállalt, majd banktisztviselő lett. 1926-tól újságíró Erdélyben. Leghíresebb műve, az Ábel a rengetegben című regénye 1932-ben jelent meg. Ő szervezte 1937-ben a Vásárhelyi Találkozót, a romániai magyarság problémáit taglaló tanácskozást. Írásaiban gyakran ábrázolta a székelyek életét, stílusa a „tündéri realizmus”. Regények, elbeszélések mellett színpadi műveket is írt. Négyszer kapott Baumgarten-díjat. 1944-ben települt át Budapestre. 1945–47-ben a Nemzetgyűlés tagja, a Nemzeti Parasztpárt budapesti törvényhatósági bizottsági tagja. 1943–1949 között az MTA levelező tagja. Az ötvenes években a mellőzött írók közé tartozott, de 1953-tól újra megjelenhettek írásai. 1954-ben Kossuth-díjat kapott, s ugyanebben az évben tagja lett a Nagy Imre által újjászervezett Hazafias Népfront Országos Tanácsának. 1956 szeptemberétől tagja s egyben egyik alelnöke lett az Írószövetség elnökségének. 1956. október 23-a után a népi írók közül elsőként tett hitet a forradalom mellett: 26-án felolvasta a rádióban Magyar fohász című írását. Az Írószövetség 1959-es újjáalakításakor az alapító tagok között volt, az 1962. évi közgyűlésen a népi írók közül egyedül ő szólalt fel. 1963-ban a Béketanács elnökségi tagja lett. 1966. május 26-án halt meg Budapesten.

 



 

Share Button
Ennyien olvasták: 358

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.