Központ
2017. október 23. hétfő, Gyöngyi
Eső
Hétfő
Eső
Eső
Holnap
Eső
Helyenként felhős
Szerda
Helyenként felhős

20 éve küldték az első SMS-t: tények és számok

Központ december 1, 2012 Kávé mellé

20 éve küldték az első SMS-t: tények és számok

Az első szöveges üzenetet 1992. december 3-án küldték az Egyesült Királyságban, a technológia aztán a feltöltőkártyás modell térnyerésével a következő években gyorsan el is terjedt. 2011-ben közel 10 trillió szöveges üzenetet küldtünk, és ma már egész életünket átformálja az SMS.

 

Az SMS-t megalapozó eredeti ötlet már 1988-ban létezett, amikor a technológiát az Európai Távközlési Szabványügyi Intézet (ETSI) az első digitális páneurópai szabvány, a GSM alá vonta. Az Ericsson az egyik kulcsszereplő volt a szabvány kialakításában, a fejlesztők erős, megbízható rendszert és hálózatot akartak építeni.

Kezdetben az SMS-sel csupán a fogyasztókat szerették volna értesíteni a hangposta üzenetek érkezéséről. Az első szöveges üzenetet, amit két ember először váltott egymással, 1992. december 3-án küldték, és az állt benne: Boldog karácsonyt!

Bár a szolgáltatást kifejezetten személyek közötti szöveges üzenetek küldésére fejlesztették, mégsem vált azonnal népszerűvé. 1995-ben például egy átlagos mobilfelhasználó havonta 0,4 szöveges üzenetet küldött.

Az SMS, a mobiltelefonnal együtt akkor terjedt el igazán, amikor megjelentek a feltöltőkártyás, azaz előre fizetős (pre-paid) szolgáltatások. Az SMS valós idejű díjszámítása után vált tömegpiaci szolgáltatássá. Ez fontos lépés volt, mert segített a fogyasztóknak, hogy kordában tartsák kiadásaikat, a mobil szolgáltatók pedig biztosak lehettek benne, hogy megkapják a szolgáltatás ellenértékét. A feltöltőkártyás rendszer elsősorban a feltörekvő piacok alacsonyabb jövedelmű fogyasztói számára volt vonzó, így az első felhasználók is közülük kerültek ki tömegesen.

Sok évbe telt, mire az iparág felismerte az SMS-ben rejlő lehetőségeket, a fogyasztók ma már évente körülbelül 10 trillió szöveges üzenetet küldenek a globális hálózatokon keresztül.

Tények és számok:

• 1992. december 3-án küldték az első szöveges üzenetet, ami egy karácsonyi üdvözletet tartalmazott.
• 1995-ben egy átlagos felhasználó havonta 0,4 szöveges üzenetet küldött.
• Később a valósidejű díjszámítást is bevezették, amely lehetővé tette a feltöltőkártyás előfizetést
• 1998 decemberében körülbelül 45 ezer feltöltőkártyás felhasználó volt az egész világon.
• Bevezették a prediktív szövegbevitelt (pl. a T9 megoldás).
• 2000-ben 17 milliárd szöveges üzenetet küldtek.
• 2001 körül már a különböző funkciók mozgatták a piacot. A mobiltelefonok kijelzői és akkumulátorai egyre jobbak lettek. A készülékekben megjelent a számológép, ébresztőóra, mobilinternet, fényképezőgép, MMS funkció.
• 2002-ben 352 milliárd szöveges üzenetet küldtek az Informa Telecoms & Media adatai szerint. Az SMS-szolgáltatást főleg fiatalok, különösen fiatal lányok használták.
• 2004-ben már 918 milliárd SMS-t küldtek a felhasználók.
• Az SMS fiatalok közötti terjedésének hajtóereje a valakihez tartozás, a gyors visszacsatolás és a közvetlenség érzése volt. A penetrációnak csak a költségek szabtak határt.
• A mobiltelefonokon megjelentek a médialejátszók és az összes szolgáltatás minősége javult. A telefon testre szabása előtt nyitottak utat a különböző csengőhangok.
• A fiatalok új kommunikációs viselkedési formákat alakítottak ki, megerősítve kapcsolataikat és az egymáshoz tartozás érzését.
• 2007 után megjelentek a mobiltelefonos alkalmazások.
• Elindult az SMS-emlékeztetők küldése (pl. a fogorvosnál, fodrásznál előjegyzett időpontokról, jegymegrendelésekről stb.)
• 2008-ban 2,8 milliárd volt a feltöltőkártyás felhasználók száma, és 4,8 trillió szöveges üzenetet küldtek világszerte.
• Napjainkban is az SMS a második leggyakrabban használt szolgáltatás a hanghívás után. 

forrás: MTI

Share Button
Ennyien olvasták: 179

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.