Kávé mellé Külföld

A Google leállítja az egyik legismertebb szolgáltatását

A Google úgy döntött, 12 év után leveszi a kezét jól ismert Picasa képmegosztó szolgáltatásáról.

picasa

Már jóval több mint tíz éve van közöttünk a Picasa, a Google képmegosztó szolgáltatása (2004-ben vette meg a Lifescape-től a keresőóriás), azonban a keresőcégnek „elege lett belőle”, s úgy döntött, fokozatosan leállítja és a jövőben teljes gőzzel a Google Photosra koncentrál, amelyet egyébként már mintegy százmillióan használnak. Nem sokkal a Google Photos megjelenése előtt olyanokat is lehetett hallani, hogy a Picasát fogja átnevezni a Google, azonban nem így történt, s két szolgáltatás futott egymás mellett – idáig.

A beharangozott leállítás egyébként azt jeleneti, hogy a Google március 15-től nem támogatja az asztali alkalmazást és a Picasa Web Albumról is leveszi a kezét, ezt május 1-től kezdődően. Ha valakinek ott a gépén a Picasa, persze továbbra is használhatja, ugyanúgy, mint eddig, azonban az alkalmazás semmilyen frissítést nem kap már.

A Google azzal indokolta a döntést, hogy sokkal jobb lehet a felhasználói élmény, ha egyetlen szolgáltatásra (értsd Google Photos) koncentrálnak. Ráadásul ez intelligensebb termék is, így jobb platform a fejlesztők számára.

A Google azokra is gondol, akik nem akarják a Google Photost használni, s azt ígérik lesz egy speciális hely, ahol bárki hozzáférhet a Picasa Web Albumban tartott képeihez, letöltheti. megnézheti, törölheti ezeket, azonban nem szerkeszthet és nem hozhat létre újabb albumokat. A Picasa Web Album tartalma amúgy már elérhető a Google Photoson belül.

Forrás: hvg.hu

Share Button

Hozzászólások

hozzászólás

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.