Központ
2017. szeptember 19. kedd, Vilhelmina
Zivatar valószínű
Holnap
Zivatar valószínű
Eső valószínű
Csütörtök
Eső valószínű
Eső valószínű
Péntek
Eső valószínű

„A legjobb drog a jó szex”

Molnár Tibor február 19, 2016 Kávé mellé

– Interjú Alexandra Diamond expornósztárral –

alexandra2

Alexandra Diamond az egyik legsikeresebb, háromszoros pornó-Oscar-díjas magyarországi pornószínésznő és sztriptíztáncos – volt, mert néhány éve visszavonult. Szakmai karrierének beindulásáról, a pornózás kulisszatitkairól, a felnőttfilm-piac mai helyzetéről meg egyebekről kérdeztük

– Már kislányként táncos szerettél volna lenni, és ki is tartottál az elhatározásod mellett, hiszen nagylányként évekig dolgoztál táncosnőként Budapest egyik legmenőbb éjszakai szórakozóhelyén, a Moulin Rouge-ban…

– Igen, már gyerekként arról álmodoztam, hogy egyszer sztár leszek. Persze, hangom sose volt, habár az énekkart mindig rám erőltették, tuti azért, mert nem volt meg a létszám. Viszont mindenfajta mozgásban roppant ügyes voltam, négyévesen kezdtem el táncolni, majd ritmikus sportgimnasztikáztam. Balettsuliban is próbálkoztam, de valami hülye azt mondta, lúdtalpas vagyok, és az utolsó fordulóban kiejtettek – hozzáteszem, a mai napig nincs lúdtalpam. Aztán, ahogy nőttem, valamiért egyre jobban kezdett érdekelni az erotika világa, és szexuálisan kicsit túlfűtött lettem, bár a szüzességemet viszonylag későn, 16 és fél éves koromban vesztettem el, de annál hamarabb behoztam a lemaradást! És aztán pikk-pakk pornósztár lett belőlem; végül is jobb későn, mint soha alapon hamar én lettem az erotika királynője.

– A pornózás tudatos elhatározás volt, vagy inkább az erotikus miliő hatása, hogy egyszer csak ott találtad magad a kamerák előtt?

– Tizennyolc éves koromban volt egy szerelmi traumám, azt mondta egy srác, akibe szerelmes voltam: hallod, te nem lehetsz valami nagy szám az ágyban. Erre elkeseredtem, de utána azt mondtam magamnak: márpedig én szexistennő leszek! Na, így került képbe a filmezés. Elkezdtem járni egy filmes taggal, és a többi már jött magától.

– Háromszor is pornó-Oscar-díjjal jutalmaztak. Sokan azt hiszik, hogy a pornó-Oscar valamiféle vicc, pedig egyáltalán nem: több mint száz kategóriában díjazzák a legjobbakat, ami kvázi négyszer annyi, mint a rendes Oscar esetében. Téged milyen kategóriá(k)ban díjaztak? És milyen érdekesebb kategóriák vannak?

 alexandracimlap

– Nekem volt legjobb szexjelenet, legjobb műsor és legjobb film, szóval ezek szerint csak tudok valamit… Hát, elég vicces kategóriák vannak; egyszer én voltam a műsorvezető, nem bírtam ki kacagás nélkül, például a legjobb film kategóriában A bolygó neve anál nyert, sírtam a röhögéstől, amikor fel kellett olvasnom. De van legjobb színész, legjobb színésznő, legjobb jelenet, legjobb show, legjobb szado-mazo film, legjobb leszbi jelenet satöbbi. Divat a sikerfilmek „megpornósítása” is, az eredetihez minél jobban hasonlító címmel, így lett például A függetlenség napjából A független segg napja.

– A férfiak esetében evidens, hogy milyen adottság szükséges egy sikeres pornókarrierhez, de a nőknél kissé árnyaltabb a dolog. Az esztétikus külső értelemszerűen fontos, de akadnak olyan elsővonalbeli pornós csajok is, akik nem a szépségkirálynői korona alól futottak be a stúdióba…

– Természetesen fontos a jó kinézet, egy bányarém nyilván nem lesz ünnepelt pornósztár, de némi intelligencia és jó beszélőke se árt, utóbbi főleg eleinte. Ha jól lököd a dumát, meghívnak tévéműsorokba, különféle rendezvényekre, interjúkat készítenek veled satöbbi. Ugyanúgy fel kell építened magad, az alapoktól kezdve, mint bármely más szakma esetében.

– A régi „Video Killed the Radio Star” sláger arról szól, hogy a videokorszak kinyírja a rádiózást, ami szerencsére nem következett be. De a felnőttfilmek kedvelői manapság már jobbára szexcsetelnek, és annyi ingyenpornót nézhet bárki a neten, amennyit akar.

 alexandra1

– Igen, ez így van sajnos, az internet gyakorlatilag megölte a pornót. Amikor én kezdtem a filmezést, akkor még VHS volt (videokazettákon árulták a filmeket), de most, hogy bármi letölthető, illetve grátisz nézhető, egyre kevesebben vásárolnak DVD-t. A pornóipar is legalább annyira megsínylette ezt a letöltősdit, mint a lemezkiadók, ha nem jobban. De például nyugaton (Németországban, Belgiumban, Svájcban) a papok körében még mindig népszerű a pornó-DVD-vásárlás.

– A pornószínésznők zöme állítólag be-tudatmódosítózva dolgozik a forgatásokon…

– 17 éves lehetettem, amikor egy társaságban kipróbáltam a dizájnerdrogot – akkor jelentek meg először Magyarországon, és a fiatalok zöme letesztelte –, de aztán rájöttem, hogy nem nekem való, inkább maradok a sportnál. Mindig is sportos életet éltem, mai napig is rendszeresen járok edzeni. Úgyhogy nekem később, a forgatásokon is kimaradt. Egy szettet kb. két óráig forgatsz, nem olyan hosszú, hogy ne lehetne kibírni. Egyébként nem szokott jelen lenni sem a pia, sem a drog, vagyis nem jellemző. De otthoni hangulatfokozónak a száraz vörösbort és a pezsgőt ajánlom. A legjobb „drog” pedig a jó szex, attól válhat csak igazán függővé valaki, ha a partnere nagyon jó az ágyban.

– A tánc visszatért az életedbe a filmezés után is, sokáig sztriptíztáncoltál, de néhány éve „megjavultál”, pultosként dolgozol. Nem hiányzik a színpad?

– Igen, tudod, a mondás szerint a csúcson kell abbahagyni. Én is így tettem, elmentem „nyugdíjba”, most már csak pultozom. Habár az éjszakai életben maradtam, mert Ausztriában dolgozom egy nightclubban. Néha persze sztriptízelek is, de szigorúan csak otthon, a párom szórakoztatására. Némi keresgélés után végre megtaláltam az igazit, Alehandrót, aki olyan, mint egy isteni bor: miután kibontottam, rájöttem, hogy a sok lőre után én az elkövetkezendőkben már kizárólag ilyet akarok inni, mert erőst jó fajta.

– Mit üzensz a Központ olvasóinak? De csak finoman, mert nyugdíjas előfizetőink is vannak.

– Azt üzenem, mindenki úgy élje az életét, hogy sose bánjon meg semmit utólag. Egyszer élünk, úgyhogy ki kell vegyük belőle mindazt, ami jó nekünk. Rövid az élet, ezért kell minél több dolgot kipróbálni. Láss, utazz, tapasztalj, hisz az élet szép, de mi még szebbé tehetjük az által, ha nem görcsölünk rá semmire, és nyitottak vagyunk mindenre.

 

Share Button
Ennyien olvasták: 580

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.