Központ
2017. szeptember 23. szombat, Tekla, Líviusz
Eső
Ma
Eső
Helyenként felhős
Holnap
Helyenként felhős
Helyenként felhős
Hétfő
Helyenként felhős

A román állami egyházfinanszírozást veszélyezteti egy PSD-s képviselőcsoport?

Központ április 9, 2013 Kávé mellé

A román állami egyházfinanszírozást veszélyezteti egy PSD-s képviselőcsoport?

Az állami költségvetés támogatása nélkül maradhat a román ortodox egyház. Remus Cernea szociáldemokrata képviselő erről el is készített egy kezdeményezést. A képviselő szerint több kollégája is támogatja ezt az elképzelést, de nem merik beismerni, hogy igazából egyetértenek a kezdeményezéssel. Az idei év során a román állam 71 millió eurót készül adni a romániai és más egyházak támogatására.

 

Remus Cernea szerint az állampolgárok jövedelemadójának egy része elég volna az egyházaknak, ha ezeket ténylegesen az egyházak finanszírozására fordítanák.

A Cernea által elképzelt rendszer hasonlít a civil szervezeteknek finanszírozására felajánlott 2 százalékos módszerhez. „A javaslatom nem az egyház ellen szól, de nem is az állam ellen. A javaslatom számos európai államban – például Németországban is – alkalmazott elven alapszik. Ez egy demokratikus és egyszerű alapelv. Vagyis: a jövedelemadójának egy részét minden személy közvetlenül annak az egyháznak adná, amelyhez tartozik.”


Az egyháznak ez előnyös lenne, hiszen kiszámítható költségvetésből gazdálkodhatna, ráadásul az állam nem léphetne fel olyan önkényesen, mint eddig. Például: hosszú éveken keresztül finanszírozták az egyházi épületek felépítését, míg az idén megvontak minden építkezésre szánt pénzt – mondta Cernea.

Constantin Stoica, az ortodox parochiátus szóvivője szerint az egyház állami finanszírozása 1863 óta jól működik. Az állami pénzeket eddig sem kegyelemből adták az ortodox egyháznak, hiszen a kultusznak mindig is nagyon fontos szerepe volt. A szóvivő szerint ezt az elképzelést kevesen támogatják, és a német, vagy a francia modell nem életképes Romániában.

Egy februári közvélemény-kutatás szerint a lakosság körében az egyházakba vetett bizalom 66 százalékra csökkent Romániában, ez az utóbbi évek legalacsonyabb értéke. Ez is szerepet játszott Cernea javaslatának megszületésében.

Az USL nem támogatja a javaslatot

Victor Ponta miniszterelnök hétfőn leszögezte, hogy a Szociál-Liberális szövetség nem támogatja Cernea javaslatát. 

„Nem, ez csak az ő személyes javaslata és az USL nem támogatja” – jelentette ki Ponta.

Az állam 2012-ben 274 millió lejt adott az egyházaknak, ezt az összeget idén 42 millió lejjel emelték. 

forrás: www.dcnews.ro/realitatea.net

Share Button
Ennyien olvasták: 119

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.