Központ
2018. augusztus 17. péntek, Jácint

Az édes semmittevés feketeöves mesterei

Központ április 4, 2018 Kávé mellé

Az édes semmittevés kifejezést nem véletlenül dolce far nienteként ismerik legtöbben a világon, hiszen az olaszok ezen életformának a legnagyobb mesterei. Érdemes eltanulni tőlük, hogyan lehet művészi szinte lopni a napot. Jelszavuk: „Ha nincs semmilyen terv, az a legjobb terv.”

 

Anthony Bourdain amerikai tévészakács meséli egyik könyvében azt a történetet, amelynek főszereplője egy karibi sziget halásza, akit megkeres egy ott nyaraló amerikai milliomos, és komoly üzletet ajánl neki. Az amerikai arra próbálja rábeszélni a férfit, hogy vegye komolyabban a munkáját, és alapítson vele közös vállalkozást, aminek elfeleznék a hasznát. Tíz éven belül – ígéri a milliomos a szegény halásznak – annyi pénze lesz, hogy akár nyugdíjba is vonulhat, és onnantól azt csinálhat, amit akar.

Mire a halász azt feleli: „De uram, én már most is azt csinálok, amit akarok. Hajnalban kimegyek halászni, és csak addig maradok, amíg annyi halat nem fogok, ami éppen elég a megélhetéshez. Dél körül hazamegyek, megebédelek, ledőlök egy kicsit pihenni, szeretkezem a feleségemmel és játszom a gyerekeimmel, este pedig lemegyek a sarki kocsmába, és együtt zenélünk a barátaimmal. Maga most azt mondja nekem, ehelyett a következő tíz évben dolgozzam ki a belem csak azért, hogy tíz év múlva ugyanazt az életet élhessem újra, amit már most is élek? Maga szerint melyikünk a bolond?”

Haszontalan nem csinálni semmit?

A karibi halász koncepcióját arról, hogyan érdemes élni, az olaszok dolce far nientének, édes semmittevésnek nevezik. A kikapcsolódásnak ezt a strukturálatlan, spontán és látszólag haszontalan módját sokan megvetik a nyugati világban. Ugyanez az általános megítélés az olyan hétvégéken is, amikor valaki nem megy sehova, nem találkozik senkivel, csak pizsamában hever két napig, fagyit eszik és sorozatokat néz, mert ahhoz van kedve. Európa északi, aktív, produktív része pedig a mai napig nem tud mit kezdeni azzal a mediterrán szokással, miszerint arrafelé az üzletek délben bezárnak, a tulajdonos hazamegy ebédelni és sziesztázni, majd a barátaival kiül egy kávéház teraszára beszélgetni és iszogatni.

Nem veszi be könnyen a gyomrunk a koncepciót, miszerint nem csinálni semmit önmagában is lehet program. Aki szoros időbeosztás szerint éli nemcsak a szakmai, de családi és magánéletét is, nehezen fogadja el, hogy az életét nem rutinok, határidőnaplók, „kellek és muszájok” irányítsák, hanem az ösztönei és pillanatnyi hangulatai.

Mennyire változna meg az élete, ha holnaptól a dolce far niente szellemében élne? Ha ahelyett, hogy első szabad pillanatában rögtön az e-mailjeit csekkolja, inkább nem csinálna semmit? A legnehezebb mindebben legyőzni a késztetést, hogy minden szabad percünkben tegyünk valami hasznosat. Kora gyerekkorunk óta a puritán munkaetikát igyekszik belénk nevelni mindenki, mondván: a lustaság jellemhiba, a gyengeség jele, tessék valami értelmes dolgot kezdeni magunkkal akkor is, amikor nem kell csinálnunk semmit.

Hogyan profitáljunk a semmittevésből?

Agatha Christie azt írja az önéletrajzában, hogy a legnagyobb ajándék, amit a szüleitől kapott gyerekkorában, hogy hagyták eleget unatkozni. A világ egyik legolvasottabb írója annak köszönheti különleges képzelőtehetségét, hogy az anyja nem tömte tele a napjait programokkal és foglalkozásokkal, így volt ideje kitalálni, hogyan tudja magát a legjobban elszórakoztatni olyankor, amikor azt csinál, amihez kedve van.

A lustaság feketeöves mesterei

Amikor John F. Kennedy a kampánykörútján szénbányászok előtt mondott beszédet, az egyik bányász odakiáltott a szenátornak: „Mit tud maga a mi helyzetünkről? Egész éltében egyetlen napot sem dolgozott!” „Ez így igaz” – mondta erre alázatosan Kennedy. „Jól tette! – közölte egy másik bányász. – Nem vesztett semmit!”

Fred Gratzon Lustasággal a sikerért című könyvében szellemesen fejti ki, hogyan köszönhetjük a civilizációt a zseniális semmittevőknek. Ezek szerint az emberi haladás és fejlődés mindig olyan emberek felfedezéseinek és találmányainak köszönhető, akiknek nem volt kedvük valamit a régi, fáradságos, munkaigényes módon csinálni, s akik a szívük mélyén tudták, hogy lennie kell egy olcsóbb, egyszerűbb, könnyebb megoldásnak. Meg akarták könnyíteni az életet a maguk számára, szerették volna elkerülni a kemény munkát, keveset akartak tenni és többet elérni, azaz lusták voltak.

Az első ember, aki kitalálta, hogy vitorlát kéne szerelni a csónakra, ki akart szállni az evezésből. Aki ekét erősített az ökör mögé, az ásástól kívánt megszabadulni. Aki a vízesés erejét használta a gabona őrlésére, gyűlölte, hogy kézi erővel kell szétzúzni a szemeket.

A lustaságnak különböző szintjei vannak, írja Fred Gratzon: „Az alapvető, háztáji változat esetén a munka elkerülése jelenti magát a jutalmat. Ennek is tökéletesen megvan a maga szépsége és bája, amit bátorítani és óvni kell, mivel minden lustaság, még ez a gyengéd, sarjadzó változat is mennyei eredetű. A skála végén azonban a lustaság mesterei vannak, akik tökéletesen birtokában vannak az emberileg lehetséges legkevesebb cselekvés óriási hatalmának. A lustaság feketeöves mesterei nemcsak a munka elkerülésének örömeit élvezik, de arra is képesek, hogy közben nagy dolgokat vigyenek véghez, és nagy vagyonokat halmozzanak fel azzal, hogy tartózkodnak a munkától. A lustaságnak ez a kiművelt formája adja minden társadalmi haladás hatóerejét” – vallja az író.

Timár Tímea

Share Button
Ennyien olvasták: 626

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.