Központ
2017. augusztus 18. péntek, Ilona
Derült
Ma
Derült
Derült
Holnap
Derült
Derült
Vasárnap
Derült

Beütött a bagettkrach, kétségbeestek és dühösek a franciák

Pál Piroska augusztus 10, 2015 Kávé mellé

Bagettválság fenyeget Párizsban: eltörölték a pékek nyári szabadságolását korlátozó rendelkezéseket, a francia főváros lakossága most nehezen jut hozzá kedvenc bagettjéhez.

bagett
A törvények szerint a francia pékségek felének júliusban és augusztusban is nyitva kellett tartania, és azok a sütödék, amelyek bezártak, a boltajtón kötelesek voltak feltüntetni, hol található a legközelebbi nyitva tartó pékség.

Egy 2014 végén meghozott új rendelkezés következtében azonban idén fordul elő először a francia forradalom óta, hogy a párizsi pékségek dolgozói tömegesen vehetik ki szabadságukat a nyári időszakban.

Ennek az lett az eredménye, hogy mérgelődő vásárlók toporognak a bezárt pékségek körül, és sokan a szupermarketekben kapható félkész bagettekre fanyalodnak, amelyet otthon lehet készre sütni.

„Lementem egy pár napja, hogy vegyek egy bagettet, és a két legközelebbi pékség be volt zárva, amire még nem volt példa. Másnap egy nő megállított az utcán, és ő is egy nyitott pékség felől érdeklődött. De csak a ‘rosszak’ maradtak nyitva” – mesélte a The Local című helyi honlapnak egy vásárló, Lynn Segal.

Vannak, akik egészen odáig mennek, hogy Franciaországban az egész élet megbénul a nyári vakációk alatt. „Nemcsak kenyeret, sajtot, de autóalkatrészt sem lehet kapni” – panaszolta el a 33 éves Maxime Linke, aki tréfálkozva megjegyezte, hogy egykor már „kevesebbért is hullottak fejek”.

Párizsban azért nem veszik félvállról a kenyérgondot, tavaly a városháza online kalauzt adott ki, amely tájékoztatást nyújtott a nyitva tartó pékségekről.

forrás: MTI

Share Button
Ennyien olvasták: 258

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.