Központ
2018. december 12. szerda, Gabriella

Döglött oroszlánt fektettek egy brit étterem fagyasztójába

Központ szeptember 15, 2014 Kávé mellé

Döglött oroszlánt fektettek egy brit étterem fagyasztójába

Oroszlán-tetemet találtak az élelmiszer-biztonsági ellenőrök egy állatkerthez közeli angliai étterem fagyasztóládájában, bár a Nyugat-Sussex-i egészségügyi vezető, Ian Brightmore ennél közelebbi információt nem árult el sem az étterem pontos helyéről, sem arról, hogy mikor találtak a nagyvadra. Az viszont biztos, hogy a csupasz állat ugyanabban a hűtőben volt, amelyben az étterem a vendégeknek szánt élelmiszereket is tárolta.

 

„Az élelmiszeripari létesítmény egy állatkert közelében volt, és a tulajdonos málhás kutyákat tart, nekik szánta élelemként az oroszlánt, amit az állatkert adományozott neki” – magyarázta a tisztiorvos aki mégsem záratta be az éttermet. Elmondta: bár felhatalmazásuk van rá, hogy a higiéniai szabályok megsértése esetén bezárják az éttermeket, első lépésként mindig inkább az együttműködés lehetőségét keresi, hogy a kifogásolt dolgokon javítsanak és ez általában működik is. Ha a higiéniai körülményeket nem tudják a megfelelő módon javítani, akkor ideiglenes bezáratásra kerülhet sor, míg a szükséges felújításokat elvégzi a tulajdonos – fejtette ki Brightmore.


Ezúttal úgy ítélték meg, hogy az oroszlán volt az egyetlen dolog, amiben az étterem megsértette a közegészségügyi szabályokat, ezért felszólították a tulajdonost, hogy távolítsa el és tisztítsa ki a fagyasztóládát, a legsúlyosabb szankcióra, azaz a bezárásra pedig már nem volt szükség – számolt be a Daily Mirror.

Forrás: ma.hu

Share Button
Ennyien olvasták: 200

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.