Akár imádkozhatnánk is mindennapi örömeinkért, hogy „túléljük” valahogy a hétköznapok szürkeségét, hiszen úgy tűnik, folyton csak hajszolnánk előre az időt. Mindezt azért, hogy történjen már velünk valami, aminek örülhetünk! Pedig az öröm nem keletkezik a semmiből, nem pottyan csak úgy az ölünkbe!
A mai fogyasztói társadalom napról napra kitalál valamit, ami „szerintük” boldoggá teszi az emberiséget. Szolgáltatások serege áll hadrendben annak érdekében, hogy jól érezzük magunkat, plázák, sportlétesítmények és fitnesztermek, kiránduló- és nyaralóhelyek, éttermek, koncertek, színházi előadások sokasága vár ránk, nem beszélve arról a rengeteg könyvről, amit évente megjelentetnek a kiadók. Mert annyiféle öröm létezik, legyen az az olvasásé, a muzsikáé, a táncé vagy a mozgásé.
Mindezeket felsőfokon művelhetjük, ha…ez az a pillanat, amikor a szociológusok rögtön feltartják a kezüket, hiszen ezekhez a javakhoz nem egyformán férhetünk hozzá. A különbség persze a pénzen is múlik, de korántsem sem csak azon, mert szerepet játszik az, hol élünk, milyen az életkorunk, az iskolai végzettségünk, sőt az is, hogy férfinak vagy nőnek születtünk. Összességében azonban elmondható, hogy a kulturális örömökből a legnagyobb falatot ma is csak kevesek harapják, azok, akik nagyvárosokban élnek és magasabb társadalmi státuszúak, a többiekben marad a tévézés, amiben – Csíkszentmihályi Mihály flow-kutatásai óta tudjuk – több az ürüm, mint az öröm. „A médiafogyasztás és a pihenés passzív időtöltése hiába tűnik viszonylag motivált és örömteli foglalatosságnak, nem igényel mentális összpontosítást, és így csak elvétve juttat bennünket áramlatba” – írta az És addig éltek, amíg meg nem haltak című könyvében.
A felmérések szerint azonban a legmagasabb iskolai végzettségűek átlagban 110 percet ülnek naponta a készülékek előtt, ami 48 perccel marad el a szakmunkásképzőt végzettektől, miközben olvasásra összesen 34 percet fordítanak. Vagyis a „státusz” nem minden. Ahhoz, hogy kimozduljunk tévékanapéink süppedős kényelméből, valami nagyobb hajtóerőre van szükség.
Zerkula-pirula
Például be lehetne venni a Zerkula-pirulát, amit legfőbb bánatra szokás alkalmazni, de arra igen hatásosan, legalábbis Gyimesen, akik Zerkula János vak prímás muzsikáját szedték be egykor az emberi szenvedés és keserűség sokféle fajtájára. Mert szerintük az öröm a bánatra következik. Azt ugyan nem mondták, hogy az öröm a bánatból származik, de azt igen, hogy ez a sorrend, előbb van a bánat és aztán az öröm, és, hogy nincs is meg a kettő egymás nélkül.
„Az éneket a bú hozza, és a kedv hordozza” – szól a mondás, aminél jobban a tánc lényegét se lehetne megfogni. Mert az ember bánatában kezd el táncolni, amikor valami nyomja a szívét, és el kell hessegetni a keserűséget. Összeszorított foggal indul, aztán lassan kiszáll az emberből a bánat, a keserűség, gyorsul a tempó, egyre tüzesebb ritmusok jönnek, és ahogy lüktet a zene, a tánc, úgy enged fel az emberi közösség. A táncházaknak is megvan ez a ritmusa, lassúval kezdődik, és ahogy egyre jobban átadjuk magunkat a zenének, úgy ér össze az emberi közösség.
Az öröm csak jutalom
Az örömérzés keletkezésére a tudomány is keresi a magyarázatot. S ahogy keresi, egyre több olyan anyagot talál, amelyek részt vesznek ennek a kellemes érzésnek a kialakulásában, A rendszer olyan bonyolult, hogy félő, sosem ismerjük meg teljesen. Az azonban bizonyos, hogy a természet az öröm érzéséért felelős anyagokat jutalmazó funkcióval adományozza, cserébe bizonyos erőfeszítéseinkért. Vagyis előbb tényleg táncolni kell ahhoz, hogy „kiszedjük magunkból a bánatot”, mert nem kaphatjuk meg a jót csak úgy, fizetni kell érte, és az ár az erőfeszítés, amit belefektetünk egy számunkra fontos tevékenységbe, például mozgással, aminek az örömélménye mint jutalom, tovább fogja javítani a hangulatunkat.
Passzivitásban
Az időmérleg adatok szerint nem túl sokat szánunk se beszélgetésre, se más örömteli tevékenységekre. Beszélgetésekre mindössze naponta átlagosan 31 percet, ami különösen a tévézés mellett tűnik kevésnek, amely 139 percet tesz ki. Vagyis hiába tudjuk, hogy mennyivel örömtelibb volna mozogni vagy társaságba járni, mégsem teszünk érte.
Szakemberek szerint ez a helyzet évek óta változatlan, annak ellenére, hogy szabadidőnk mennyisége csökkent, továbbra is sokan ülnek tévé képernyői előtt, a szabadon felhasználható időnknek a 90 százalékát ezzel töltjük, a fennmaradó 5-8 százaléknyi idő osztódik el az összes többi tevékenység között. A társadalom szűk rétege, alig tíz százaléka tölti a munkán túli idejét változatosan, egy másik réteg, amelynek aránya 22.26 százaléknyi, csak célzottan végez bizonyos tevékenységeket. A többiek, főleg a magyarok hatvan-hetven százaléka nagyon egysíkúan tölti az idejét, amiről egyébként szabadon rendelkezhetnek. Továbbá a szabadidős tevékenységek jó része induvidualizálódott, jellemezően nem csoportosan vagy párosan töltjük, hanem egyedül.
Az okostelefonok és számítógépek korában a képernyő előtt töltött idő tovább bővül. Összességében megfigyelhető, hogy a felnőtt lakosság körében nőtt az internetfüggőség. A gyerekekről nincsenek pontos adatok, mert nem szívesen vallják be erről az igazat.
Timár Tímea
