Központ
2017. október 20. péntek, Vendel
Derült
Péntek
Derült
Derült
Holnap
Derült
Eső valószínű
Vasárnap
Eső valószínű

Előállították a Guns N’ Roses tagjait fegyverbirtoklás miatt

Központ július 19, 2016 Kávé mellé

Mivel fegyvert találtak a zenekarnál, a kanadai határon előállították a nemrég újra összeállt, és azóta rendületlenül turnézó, legendás Guns N’ Roses tagjait – jelentette be a torontói Rogers Centre színpadán Axl Rose az ötvenezres közönség előtt.

guns

Az együttes énekese megvárta a rendőrségnek való ellenállásról szóló Out Ta Get Me című számot – amit a két és háromnegyed órás koncerten tizennyolcadikként játszottak a kanadai városban –, és azt vezette fel a sztorival.

„Nem tartóztattak le, csak előállítottak minket” – mondta vigyorogva a frontember, miután kijelentette, a hatóságok fegyvert találtak náluk. „De nagyon kedvesek voltak. Nagyon megértőek. Hát, néha előfordul, hogy elfelejted, van nálad egy kurva fegyver” – ironizált Axl Rose, aztán, mielőtt elkezdték volna az Out Ta Get Me-t, hozzátette: „De nem az én fegyverem volt.”

Billboard kérdésére az együttes szóvivője megerősítette, hogy július 15-én valóban előállították őket a kanadai határon, ahová a philadelphiai koncertek után igyekeztek, de a fegyver nem a banda tagjaié volt – mondta a szóvivő, de azt már nem árulta el, ki a büszke tulajdonos. A Billboard hozzáteszi, korábbi pályafutásuk során számtalanszor lekapcsolták már a Guns tagjait a kanadai határon, de a fegyverbirtoklás sem először merül fel ellenük vádként: Axl Rose-t már 1988-ban is előállították ugyanezért. „A kábítófegyverem miatt. Nem tudtam, hogy itt illegális az ilyesmi” – mondta akkor az énekes.

Forrás: index.hu

Share Button
Ennyien olvasták: 498

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.