Kávé mellé

Erős földrengést jósolnak

Erős földrengést jósolnak

Egy nagyon mély földrengés következhet be Vrancea térségében – nyilatkozta Gheorghe Mărmureanu, az Országos Földtani Intézet tiszteletbeli igazgatója vasárnap a Pro Tv 20 év múlva című műsorában. 

„Azt mondtam, hogy egy nagyon mély földrengés következhet be. Ez derül ki az elemzéseinkből – fogalmazott a tiszteletbeli elnök. Hozzátette: az 1940 és 1802-ben keletkezett rengések ismétlődhetnek meg, amelyek mélysége 150 km volt, erősségük pedig a Richter-skála szerinti 7,7-es, illetve 7,9-es.  

Arra a kérdésre, hogy milyen térségek kerülnek a kockázati zónába, Mărmureanu elmondta, hogy Dél-Moldva (Focșani, Bákó, Galac), Tulcea, de Besszarábia és az ukrajnai Odessza kikötője is ide tartoznak.

A professzor szerint Észak-Dobrudzsa kolostorai az 1940-es földrengésben mind leomlottak, míg az 1977-es rengésben nem történt semmi velük. Kijelentette: általában a 7-es erősségű földrengések nem okoznak anyagi kárt, és nem követelnek emberi életeket. 

„Bármikor bekövetkezhet egy 7-es erősségű földrengés, akármelyik nap” – mondta tiszteletbeli igazgató.

Legutóbb, október 6-án Vrancea térségében észleltek 5,5-ös erősségű földrengést, ez volt a legerősebb az elmúlt négy évben. A rengéseket Bukarestben, Észak-Bulgáriában és a Moldovai Köztársaságban is érezték.

forrás: manna.ro, realitatea.net

 

Share Button

Hozzászólások

hozzászólás

Még szintén kedvelheted...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.