Központ
2017. augusztus 17. csütörtök, Jácint
Helyenként felhős
Csütörtök
Helyenként felhős
Derült
Holnap
Derült
Derült
Szombat
Derült

Ez a baj az energiaitallal

Központ november 22, 2012 Kávé mellé

energyEz a baj az energiaitallal

Veszélyes a gyermekekre az energiaital fogyasztása – állapította meg a magyar Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ), amely tavaly november óta gyűjtötte az ital fogyasztásával összefüggő adatokat. Az egy évig tartó vizsgálatból kiderült: 232 fiatal lett rosszul túlzott energiaital-fogyasztás miatt, minden második esetben kórházi ellátásra volt szükség, néhány esetben pedig maradandó károsodást okozott az energiaital, egy fiatal meghalt.

 

Az energiaital túlzott fogyasztása, elsősorban a szívre és az érrendszerre ártalmas, a koffeinben gazdag ital ugyanis emeli a pulzusszámot és a vérnyomást, ez pedig a fejlődésben lévő gyermekek szervezetére különösen veszélyes, náluk a túladagolás akár halálhoz is vezethet. Ezért is találja megdöbbentőnek az ÁNTSZ, hogy vizsgálata szerint 4-ből 3 esetben 18 éven aluli lett rosszul túlzott energiaital-fogyasztás miatt, voltak köztük 8-10 éves gyermekek is. Akadt olyan, akinek két deci elfogyasztása után lettek problémái, de volt olyan is, aki három litert ivott meg belőle.

Vajda Zsolt, a Heim Pál Gyermekkórház toxikológusa szerint a fő problémát az okozza, hogy az energiaitalban többféle koffein is van. Nem azzal van baj, hogy vannak energiaitalok, hanem azzal, hogy nem megfelelően használjuk őket – fogalmazott a szakember. Sok fiatal azért iszik energiaitalt, mert éjszaka sokáig ébren van, és azt hiszi, hogy másnap ettől friss marad, azonban a koffeinbevitel ellenére a szervezet mindenképpen elfárad, sőt később sokkal fáradtabb lesz – hívta fel a figyelmet a szakember.

hirado.hu

 

Share Button
Ennyien olvasták: 122

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.