Központ
2017. augusztus 22. kedd, Menyhért, Mirjam
Helyenként felhős
Ma
Helyenként felhős
Eső valószínű
Holnap
Eső valószínű
Derült
Csütörtök
Derült

Ezekkel az érintésekkel többet érhet el, mint gondolná

Központ július 28, 2015 Kávé mellé

Borravalóra, együttműködésre, segítségre, de akár egy nő telefonszámára is nagyobb eséllyel számíthatunk, ha tudjuk, hogy hol és hányszor kell megérinteni hozzá – ezt állítják a pszichológiai kutatások.

érintés

PsyBlog állította össze olyan pszichológiai kutatások eredményeit, amelyek leírták bizonyos típusú érintések jelentését és hatását. Íme a legérdekesebbek:

1) Ha egy pincér megérinti a vendéget, később több borravalóra számíthat

2) Ha egy ismeretlennek épphogy megérintjük a kezét, amikor segítséget kérünk tőle, segítőkészebb lesz

3) Ha meg akarunk győzni valakit, érdemes a felkarját megérinteni, a statisztikák szerint körülbelül 50 százalékkal növeli a későbbi egyetértés esélyét

4) Az előbbi hatást növelni is lehet a felmérések alapján: ha kétszer érintjük meg az illető karját, még inkább hajalmos az együttműködésre (az idézett kutatás esetében egy kérdőív kitöltésére), és ez a hatás tovább fokozódik, ha a cél érdekében nő érint meg kétszer férfit

5) Az érintések fogadtatása kultúránként nagyon különböző: Lengyelországban például a férfiak bizarrnak találták az érintést egy másik férfitól, míg Franciaorszgban arra is alkalmas volt, hogy az eladók nagyobb eséllyel vegyenek rá embereket használt autó vásárlására

6) A magasabb státuszú emberek hajlamosabbak többször megérinteni másokat, mint az átlagos keresetűek

7) A férfiak nagyobb eséllyel kapják meg egy nő telefonszámát, ha a kérés közben finoman megérintik a nő kezét. A női érintést viszont a férfiak hajlamosak tévesen megítélni és szexuális érdeklődésként értelmezni, ezt pedig egy korábban idézett kutatás is megerősíti, amely szerint a férfiak bérmelyik kultúrában félreértik a női viselkedést.

Forrás: hvg.hu

Share Button
Ennyien olvasták: 299

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.