Központ
2017. augusztus 19. szombat, Huba
Derült
Holnap
Derült
Eső
Hétfő
Eső
Derült
Kedd
Derült

Férje gumicsizmájának köszönhetően élte túl a villámcsapást

Központ július 27, 2013 Kávé mellé

Férje gumicsizmájának köszönhetően élte túl a villámcsapást

Villám csapott egy nőbe Nagy-Britanniában, de túlélte azt férje gumicsizmájának köszönhetően. A 33 éves Deborah Kendall felhőszakadásban esernyővel a kezében kísérte férjét és kétesztendős lányukat az autójukhoz, lábára hirtelen csak férje méretes gumicsizmáját húzta. A kocsinál csapott esernyőjébe a több millió volt feszültségű villám.

 

“Hatalmas dörrenést hallottam és rázkódást éreztem a kezemben, majd pedig azonnal a lábamban. Azt hiszem, sokkot kaptam. Egész testem elnehezült, de be tudtam rohanni a házba. Úgy éreztem, mintha görcsöt kaptam volna és tűkkel szurkálnának, ezért telefonáltam a mentőknek” – idézte a nőt a The Daily Telegraph című brit lap.

A vizsgálatok szerint a nőnek nem esett komoly baja, az orvosok úgy vélik, hogy a gumicsizma menthette meg életét, nem engedte a villámot a földbe jutni.

“Már majdnem kidobtam a csizmákat, mert beáztak. Örülök, hogy nem tettem” – így a férj.

Annak a valószínűsége, hogy valakibe villám csap 1 a félmillióhoz.

Forrás: mti

Share Button
Ennyien olvasták: 128

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.