Mennyire van köze a teljes igazsághoz?
„A legjobb történeteket az élet írja”- hangoztatjuk sokszor, és a dolog igazságát mi sem igazolja jobban, minthogy a filmesek is szívesen és sokszor merítenek ihletet megtörtént eseményekből. A kérdés csak az, hogy mennyire ragaszkodnak a teljes igazsághoz, és mennyire alakítják át a történeteket a maguk, illetve a közönség ízlésére. Íme, néhány nagysikerű film, amelyek itt-ott átírták a valóságot, nem kis felháborodást keltve az érintettekben.
A szív bajnokai – Nem is olyan buta fiú
Big Mike hajléktalan, kilátástalan élete azonban egyik napról a másikra megváltozik egy jómódú édesanyának köszönhetően, aki szárnyai alá veszi. Kiderül, hogy a fiú tehetséges sportoló, és a megfelelő anyagi, családi háttérrel bekerül a vágyott egyetemre. A fekete fiút örökbe fogadó fehér anya alakításáért Sandra Bullock Oscar-díjat kapott, a film pedig több mint háromszázmillió dolláros bevételt termelt, Michael Oner futballjátékos ezzel ellenben nem kifejezetten örült a róla szóló film láttán. Bár valóban nehéz sorsa volt, és rendkívül hálás örökbefogadó családjának, sokkal jobban örülne, ha a teljesítményére, nem pedig a múltjára koncentrálnának. Továbbá felkérte a nézőket, hogy ne higgyenek el mindent, amit a filmben láttak, többek között azt, hogy nem is annyira buta. A producerek pedig kicsit felnagyították az anya szerepét, a filmmel ellentétben nem ő fedezte fel a sporttehetségét, kitalálva azt, hogy milyen poszton, és hogyan kell játszania. Sok meglepő fordulat viszont tényleg igaz, valóban Mike volt az, akinek a kedvéért nem a tévénél, hanem az asztal körül ülve evett a család, és tényleg tizenhat évesen aludt először a saját ágyában.
Erin Brockovich – Zűrős természet
A háromgyerekes egyedülálló anya története Julia Robertsnek Oscar-díjat hozott, a nézőknek pedig elégedettséget, hiszen a filmben győz az igazság: a kisváros súlyosan beteg lakói összesen 333 millió dollár kártérítést kaptak attól a vállalattól, amelyik megfertőzte az ivóvizet. A film sikerét viszont rengeteg kritika követte a szennyezés károsultak részéről, akik elmondták, hogy a minden idők egyik legnagyobb anyagi kárpótlását megítélő bírósági határozattal nem igazán jártak jól, mivel az összeg közel felét az ügyvédek tették el, a maradékon pedig hatszázan osztoztak. A filmben Erin nemcsak a sikernek, de a szerelemnek is örülhet a motoros George személyében, de a valóság ennél sokkal kiábrándítóbb, ugyanis George, Erin exférjével szövetkezve megzsarolta a filmnek köszönhetően rendkívül népszerű és gazdag nőt, valamint a főnökét, hogy vagy fizetnek, vagy telekürtölik a médiát azzal, hogy kettejük között több volt, mint munkakapcsolat. A zsarolás sikertelen volt, a két férfit letartóztatták.
Az ördög Pradát visel – és napszemüveget!
Ez a mozi eltér a többitől, hiszen a főszereplőnél nem a különbségeket, hanem az azonosságokat keresik, hogy bizonyítani lehessen, nem kitalált történetet látunk. A filmben Meryl Streep alakítja Miranda Priselyt, a Runway magazin kőszívű főszerkesztőjét, és a közönség azóta is azt találgatja, hogy miben hasonlít Anna Wintourra, a Vogue Legendás vezetőjére. Túl azon, hogy az eredeti regény írója egy évig dolgozott Wintour asszisztenseként, számos olyan azonosság akad a két főszerkesztőben, ami egyértelművé teszi a dolgot: az angol származás, a két gyermek, a bomlófélben lévő házasság, a rideg, ellentmondást nem tűrő természet. Anna Wintour egyébként megjelent a díszbemutatón, Prada ruhát viselt, majd úgy nyilatkozta, kifejezetten szórakoztatónak találta a filmet, hiszen minden, ami a divatot csillogónak és érdekesnek mutatja, jót tesz az iparnak. Meryl Streep is beszélgetett vele, aki szerint Wintour kifejezette szívélyes volt, és a színésznő úgy találta, hogy a főszerkesztőt a könyv sokkal inkább felbosszantotta, mint a film. Több olyan eleme van a történetnek, ami a Wintourról szőtt legendákban is szerepel, hogy senkivel nem bonyolódik csevegésbe, utálja, ha bárki szemkontaktusba keveredik vele, állítólag egyszer elesett a szőnyegen, de senki nem merte felsegíteni, inkább úgy tettek, mintha nem látnák. Bár az igaz, hogy mindent azonnal akar, de az durva túlzás, hogy a Harry Potter legújabb kötetét követelte volna asszisztensétől, kirúgással fenyegetőzve. A szerző úgy nyilatkozta, hogy több főnökéből gyúrta össze a főszerkesztő alakját, de valószínűleg csak egy esetleges pert akart megúszni, amiért rossz hírét keltette a Vogue főszerkesztőjének.
Timár Tímea