Központ
2017. október 23. hétfő, Gyöngyi
Eső
Ma
Eső
Eső
Holnap
Eső
Helyenként felhős
Szerda
Helyenként felhős

Gyerekeket kérdeztek, miért lehet jó felnőttnek lenni, aranyos válaszok születtek

Központ december 6, 2016 Kávé mellé

Hatalmas meglepetés: a 8-15 éves gyerekeknek fogalmuk sincs, milyen lehet felnőttnek lenni – igaz, annál viccesebb elképzeléseik vannak a dolgozók életéről.

YouGov kutatóintézet most 2 116 brit gyereket (8 és 15 év között) kérdezett meg arról, mik lehetnek a legjobb dolgok a felnőtt életben.

A felmérés szerint a gyerekek 55%-a írta a listájára azt, hogy “akkor maradhatok fent sokáig este, amikor csak akarok”, de a megkérdezettek fele sorolta a legjobb dolgok közé azt, hogy “akkor megyek át a barátaimhoz, amikor akarok”.

46 százalék szavazott arra, hogy “saját lakásom lehet, és úgy rendezhetem be, ahogy szeretném”, 45 százalék szerint pedig a legjobb dolog “megválaszthatom a munkámat”. Ha ez ilyen egyszerű lenne.

A további válaszok között olyanok szerepelnek, mint “megvehetem a saját háziállatom”, “akkor kelek fel reggel, amikor akarok”, “olyan színűre festhetem a hajam, amilyenre szeretném”, de 9 és 7 százalékot kapott a tetoválás és a piercing is – ezeket valószínűleg a korosztály felsőbb csoportja írta a listára.

A legrosszabb felnőttes dolgokkal kapcsolatban már tisztábban látnak a kicsik: 64 százalékkal toronymagasan az első helyen végzett az, hogy “számlákat kell fizetni”. A második legrosszabb dolog a “felelős vagyok a saját pénzemért” lett 40 százalékkal, és 39 százalék sorolta ide azt, hogy “munkába kell járni”.

De a lista szerint már ez a korcsoport is fél az olyanoktól, mint a ráncosodás, a hajhullás vagy az őszülés, és az utolsó helyen is sokat mondó állítás végzett: “nekem kell eljutnom helyekre, ahelyett, hogy vinnének”.

Forrás: hvg.hu

Share Button
Ennyien olvasták: 177

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.