Központ
2017. augusztus 23. szerda, Bence
Eső
Ma
Eső
Derült
Holnap
Derült
Derült
Péntek
Derült

Gyerekkorában molesztálták és megerőszakolták Pamela Andersont

Központ május 20, 2014 Kávé mellé

Gyerekkorában molesztálták és megerőszakolták Pamela Andersont

Döbbenetes vallomást tett Pamela Anderson a Cannes-i Filmfesztiválon: gyerekkorában molesztálták, többen megerőszakolták. Volt, hogy öten.

     

 

„Nem volt könnyű gyerekkorom. Annak ellenére, hogy szerető szülők neveltek fel, szörnyű dolgokat éltem át. Hatéves koromtól tízéves koromig a bébiszitterem molesztált”- mondta a színésznő alapítványa, a The Pamela Anderson Foundation sajtótájékoztatóján.

„Tizenkét évesen, amikor átmentem az egyik barátnőmhöz, aki a fiúja házában fogadott, a srác bátyja megerőszakolt. Először azt mondta, megtanít táblajátékkal játszani, aztán elkezdte masszírozni a hátam, végül megerőszakolt. Ő huszonöt éves volt ekkor, nekem ez volt az első heteroszexuális élményem, tizenkét évesen. Pár évvel később az első barátom viccesnek tartotta, ha megerőszakol öt barátjával együtt.

Felesleges mondanom, hogy ezek után nem tudtam megbízni senkiben.  A szüleim megpróbáltak megvédeni engem, de ez a Föld nem volt biztonságos hely számomra. Édesapám alkoholista volt, édesanyám két helyen dolgozott pincérnőként. Anyukám állandóan sírt, apukám pedig ritkán járt haza. Nem okozhattam én is fájdalmat édesanyámnak, azért a történteket magamban tartottam. Néha, ha valaki mosolyog, nem azért teszi, mert vidám, hanem azért mert erős” – fogalmazott.

A vallomásra senki nem számított, a résztvevőket sokkolták a hallottak. A színésznő elmondta, hogy bejelentésének oka, hogy kihangsúlyozza állatok iránti szeretetét. A megrázó események után ugyanis úgy érezte nem tud megbízni senkiben, ezért lett célja az állatok védelme.

Forrás: hir24

Share Button
Ennyien olvasták: 124

Hozzászólások

hozzászólás

About The Author

Szóljon hozzá

Biztonsági kérdés: Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.